Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.55
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Romsics Ignác szerint ez a baj Trianonnal

Romsics Ignác szerint ez a baj Trianonnal

Trianonnal nem az volt a fő baj, hogy egy többnemzetiségű birodalmat nemzetiségi elv szerint felosztott, hanem az, hogy az, hogy sok helyen az etnikai többséget sem vette figyelembe - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Romsics Ignác történész.

Trianon következményei a mai napig és még igen hosszú ideig minden magyar kormány politikáját meg fogják határozni – mondta Romsics Ignác.

„Magyarországon csak mintegy kétharmada maradt a magyaroknak, több mint egyharmaduk a szomszédos országba került. Ez 1920-ban több mint hárommillió ember volt, még ma is több mint kétmillió. Ettől egyetlen magyar kormánynak sem lehet függetlenednie. Nemcsak emberekről volt szó, hanem területekről, nyersanyagokról, kulturális emlékekről – ezek szintén mai napig ható tényezők.”

A Magyarország története című, nemrég megjelent könyv és benne a Trianonról szóló rész nem érzelmi alapon született, ugyanakkor az eseményekhez a ma embere is többféleképpen viszonyulhat – hangsúlyozta Romsics Ignác.

„Lehetett akkor úgy viszonyulni, hogy az egész úgy, ahogy van egy oktroj és mindent vissza – a két háború között hallottunk ilyesmit. Lehetett úgy viszonyulni 1945 és a 80-as évek vége között, hogy nem vagy minimálisan beszélünk róla – az akkori tankönyvekből ezek az adatok jórészt hiányoztak is. A rendszerváltás óta is eltelt már közel harminc év, és ez egy pluralista társadalom, ennek megfelelően a Trianonnal kapcsolatos vélemények is különbözőek.”

A történész a nagy-Magyarország matricáknak és a hozzájuk kötődő matricáknak nem örül, de annak sem, ha valaki megpróbálja a szőnyeg alá söpörni Trianont és annak következményeit.”

„Nem Trianon a problémám, hanem annak következményei, az a több mint kétmillió magyar, aki a szomszédos országokban él. Az én véleményem szerint Trianonnal nem az volt a fő baj, hogy egy multietnikus birodalmat nemzetiségi elv szerint felosztott, ez megtörtént minden nagy multietnikus birodalommal az elmúlt kétszáz évben a térségünkben, hanem az, hogy a nagyhatalmak a maguk által meghirdetett etnikai elvet ott sem tartották be, ahol simán, minden probléma nélkül betarthatták volna.”

Romsics Ignác szerint a trianoni békeszerződésben az nem megindokolható, hogy miért kellett magyar többségű határ menti sávokat is elcsatolni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×