eur:
389.01
usd:
359.45
bux:
66263.18
2024. február 25. vasárnap Mátyás
Ajánlatok a nyugdíjasoknak

Ajánlatok a nyugdíjasoknak

Ma van az idősek világnapja. Ennek kapcsán az MSZP 120 ezer forintos 13. havi nyudíjat vezetne be, az LMP méltányos nyugdíjemelést és 50 ezres nyugdíjminimumot szeretne, az EMMI pedig azt sorolta, mi mindent tett eddig a kormányzat a nyugdíjasokért.

A kormány gondoskodik az idősekről többek között a nyugdíjak vásárlóértékének növelésével, a nyugdíj-kiegészítéssel, a nyugdíjprémiummal, továbbá a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségével - mondta Novák Katalin, az Ember Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatón vasárnap.

A nyugdíjasokról történő kormányzati gondoskodás anyagi alapja a kiszámítható nyugdíj biztosítása. Az Orbán-kormány azt ígérte, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, ám ezt még túl is teljesítette, hiszen az 10 százalékkal emelkedett az elmúlt években, 2010 óta pedig 23 százalékkal - tette hozzá az államtitkár.

Ha a infláció meghaladja a tervezett mértéket, akkor ki kell egészíteni a nyugdíjakat, ezt törvény garantálja. Emellett volt egy olyan vállalás is, hogy ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor a nyugdíjprémiumot kaphatnak a nyugdíjasok. Idén várhatóan mindkettőre sor kerül - mondta Novák Katalin.

A nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségével kapcsolatban az államtitkár azt emelte ki, hogy ez családpolitikai intézkedés, melynek célja, hogy a nagymamák unokáik mellett lehessenek. Eddig több mint 200 ezer magyar nő élt ezzel a lehetőséggel.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott arról beszélt: a kormány 2010 óta több olyan intézkedést hozott, amely jobbá teszi az idősek mindennapjait, ilyen például a rezsicsökkentés, amivel évente átlagosan 100 ezer forintot takaríthattak meg a nyugdíjasok, továbbá az alapvető élelmiszerek - sertés, baromfi, tojás, tej - áfájának csökkentése.

MSZP: 13. havi nyugdíj

Egységesen 120 ezer forintos 13. havi nyugdíj bevezetését javasolja Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke. Erről az MSZP szakpolitikusa az idősek világnapja alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatóján beszélt vasárnap.

Korózs Lajos elmondta, hogy az MSZP országos elnökségének hétfői ülésén fog javaslatot tenni az egységes 120 ezer forintos 13. havi nyugdíjra, figyelemmel arra is, hogy jelenleg a nyugdíjasok közel kétharmadának nyugdíja még a 120 ezer forintot sem éri el.

Az öregségi nyugdíj minimumát kétszeresére emelné az ellenzéki párt, miután mintegy 70 ezer embernek az öregségi nyugdíja, további 270 ezernek pedig a nyugdíjszerű ellátása kevesebb mint 50 ezer forint - fűzte hozzá.

Korózs Lajos elmondta azt is, hogy pártja visszatérne a nyugdíjak svájci indexálásához, és eltörölné a nyugdíj melletti munkavégzés korlátozását.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz megkárosítja a nyugdíjasokat és nyerészkedik rajtuk, hiszen a kormánypártban tudták, hogy nagyobb lesz az infláció a költségvetési törvényben rögzítettnél, mégsem adták oda a nyugdíjasoknak, ami járt, csak majd nyugdíjprémium formájában egy összegben novemberben. De ez nem nyugdíjprémium, ez már év elején megillette volna a nyugdíjasokat, mégis 10 hónapig használta a Fidesz - bírált Korózs Lajos, az inflációs különbözet kamatokkal együtt történő kifizetését sürgetve.

LMP: sokkoló adatok

Sokkolónak tartja a nyugdíjasok életkörülményeire vonatkozó adatokat az LMP, amely igazságos nyugdíjemelést és 50 ezer forintos nyugdíjminimumot javasol - mondta Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az idősek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.

Több mint az ország negyede, 2,6 millió ember él nyugdíjból vagy nyugdíjszerű ellátásokból, és a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint nőtt a szegénységben élő nyugdíjas háztartások száma - mondta Schumck Erzsébet.

Az öregségi nyugdíjban részesülők kétharmada, mintegy 1,4 millió ember él havi 120 ezer forintnál is kevesebből, miközben sokan havi 30-40 ezer forintot költenek gyógyszerekre - tette hozzá.

Hozzátette, a nyugdíjrendszer mellett az egészségügyi és szociális ellátás határozza meg a nyugdíjasok mindennapjait, de Magyarországon mindkettő hanyatlik, ráadásul sok családban a gyermekek külföldön keresik a boldogulásukat, így az idős szülők egyedül maradnak.

Az LMP szerint értékálló nyugdíjakra, gondoskodó intézményrendszerre és érzelmi biztonságra van szükségük az időseknek - jelentette ki Schmuck Erzsébet.

Az LMP 50 ezer forintos nyugdíjminimumot tervez és igazságos, méltányos nyugdíjemelést, amely szerint az alacsonyabb nyugdíjak nagyobb mértékben növekednek. A nyugdíjasok esetében az infláció számításához elsősorban azt vennék figyelembe, amit a nyugdíjasok fogyasztanak, a nyugdíjemelésnél pedig nem csupán az inflációt, hanem a reálbérek emelkedését is - fejtette ki.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.02.26. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×