Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Újra találkoznak a kormány és a Közép-európai Egyetem képviselői

Ezen a héten újra tárgyalóasztalhoz ülnek a Közép-európai Egyetem és a kormányzat képviselői a felsőoktatási törvény sokat kritizált módosítása miatt.

A tudományos akadémia közvetítésével múlt héten vitázott ugyan Palkovics László oktatási államtitkár és Enyedi Zsolt, a Közép-európai Egyetem rektorhelyettese, mégsem közeledtek az álláspontok, ezen a héten azonban ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, igaz, Enyedi Zsolt úgy látta, ahogy az eddigiek, ez sem nevezhető tárgyalásnak.

"Ahol a feleknek mandátumuk van arra, hogy új megoldást találjanak, ilyen még nem volt és nem is látom, hogy lenne ilyen a jövőben. Természetesen nagyon reménykedünk abban, hogy ez egy hasznos találkozó lesz, azonban ez sem nevezhető tárgyalásnak, hiszen ez egy technikai jellegű egyeztetés, információcsere lesz, tehát én

el tudom képzelni, hogy hasznos találkozó lesz, de ez nem tárgyalás."

Enyedi Zsolt hangsúlyozta: az egyetem is olyan megoldásban érdekelt, amely összhangban van a kormány szándékával.

Az április elején – sürgős eljárással – elfogadott felsőoktatási törvénymódosítás értelmében az unión kívüli székhelyű egyetemek csak kormányközi egyezmény birtokában működhetnek Magyarországon, és csak azok, amelyeknek anyaországukban is van kampuszuk, mindezt pedig többen a Soros György üzletember által alapított Közép-európai Egyetem ellehetetlenítéseként értelmezték.

Palkovics László, illetve a kormány más képviselői többször is hangsúlyozták, hogy a módosítás célja, hogy minden felsőoktatási intézményre vonatkozzanak azonos szabályok és a Közép-európai Egyetemet nem veszélyezteti a változtatás. Emellett érvelt múlt héten a tudományos akadémia fórumán is az Index tudósítása szerint az oktatási államtitkár.

A CEU mellett az utóbbi hetekben többen is kiálltak, például Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 15 Nobel-díjas professzor, több száz amerikai és európai tudós, több hazai és külföldi egyetemi szervezet, az Európai Bizottság pedig kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett a felsőoktatási módosítás miatt Magyarországgal szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Napelemesek, figyelem: olyan történt a szemünk láttára, amire még soha nem volt példa

Napelemesek, figyelem: olyan történt a szemünk láttára, amire még soha nem volt példa

Az év elején is folytatódott a magyarországi naperőmű kapacitás bővülése, ugyanakkor a naperőművek hazai történelmének valószínűleg leggyengébb januári kihasználtsági értékével indult 2026. Ezért, és mivel januárban a hideg miatt jóval több áram fogyott, mint egy évvel korábban, az itthon megtermelt napenergia részaránya a villamosenergia-felhasználásban a 2025 januári 4,4%-ról 2026 elejére 3,1%-ra csökkent, a kapacitásbővülés ellenére is. Egy műholdas adatokat és mesterséges intelligenciát használó elemzés már korábban előre jelezte, hogy régiónkban a sokéves átlagnál kisebb besugárzási és napenergia-termelési értékek valószínűsíthetőek az idei első hónapokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×