Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Nagy változás vasárnaptól, erre vártak a budapestiek

Nagy változás vasárnaptól, erre vártak a budapestiek

Szombaton véget ér a Róbert Károly körút Árpád híd és Vágány utca közötti szakaszának teljes felújítása, így vasárnaptól a teljes útszakaszt korlátozások nélkül, az új forgalmi rendnek megfelelően használhatják az arra közlekedők – közölte a főváros.

Nyolc hónapig tartó munkával elkészült a Róbert Károly körút Árpád híd és Vágány utca közötti két és fél kilométeres szakaszának teljes rekonstrukciója. Az arra közlekedők vasárnaptól immár forgalomkorlátozások nélkül használhatják a felújított útszakaszt – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A 2016. szeptember 17-én kezdődött munkára azért volt szükség, mert az útszakaszon az azt megelőző 33 évben nem végeztek nagyobb felújítást, ezért az útpálya jelentősen elhasználódott. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ komplex, mobilitásmenedzseri szemlélettel kezdett a rekonstrukciós munkába, hogy ne csak a közút, de a teljes kapcsolódó infrastruktúra is megújulhasson.

A tavaly szeptemberben kezdődött komplex felújítás eredményeként

48 ezer négyzetméteren új aszfaltréteg, illetve pályaszerkezet épült

az elhasználódott útpálya helyén, az Angyalföldi utca és a Vágány utca között új kerékpárút vezet, akadálymentesítették a gyalogátkelőhelyeket, megújultak a járdafelületek, felújították a Lehel utcai csomópontban a villamosvágányokat, az Esztergomi úti és a Népfürdő utcai hidakat, a hozzá tartozó korlátokat és lépcsőket, valamint – ahol szükséges volt – a közvilágítást és a közműhálózatot.

A személygépkocsival közlekedők számára visszafordulási és balra kanyarodási lehetőség létesült a Pap Károly utcánál, valamint kis mértékben változik a Lehel utcai csomópont forgalmi rendje, a közösségi közlekedést igénybe vevők pedig újra eredeti útvonalon utazhatnak a 105-ös busszal.

Megújult a közvilágítás és a biztonságos közlekedés érdekében kamerarendszert építettek ki. Több mint 70 új fát és közel 12000 cserjét telepítettek.

A rekonstrukció fővárosi önkormányzati forrásból készült el, mintegy 1352 millió forintos költségből.

A Róbert Károly körúton személygépkocsival közlekedők május 14-től (vasárnaptól) az alábbi kisebb változásokat tapasztalhatják a megújult útszakasz forgalmi rendjében:

  • Véglegesítik azt a visszafordulási lehetőséget a Pap Károly utcánál, amelyet a felújítás ideje alatt ideiglenesen vezettek be az Árpád híd felől érkezők számára. Ugyanitt a Pap Károly utcába történő balra kanyarodási lehetőség is megmarad, a sáv forgalmát külön jelzőlámpa irányítja.
  • A Lehel utcai csomópontban a Dózsa György út felől érkezők számára megszűnik a közvetlenül a Róbert Károly körútra való balra kanyarodási lehetőség. Ehelyett a gépkocsival közlekedők csomópont után visszafordulva, majd jobbra kanyarodva térhetnek rá a Róbert Károly körútra.
  • Az útszakasz M3-as autópálya felé vezető útpályáján a felújítás során a külső sáv megszűnt, így a korábbi négy helyett három áll a közlekedők rendelkezésére, ahogy a körgyűrű más szakaszain is. Az így felszabadult helyen kerékpárút létesült, illetve az útpálya távolabb került az út menti épületektől.
  • A felújított útszakaszon tilos lesz a parkolás. A korábbi várakozóhelyek helyén zöldfelületek létesültek, kerékpárút, koncentrált rakodóhelyek épültek.
  • A Népfürdő utcai lehajtónál rövid buszsávot alakítottak ki a Róbert Károly körúton közlekedő buszok besorolásának elősegítésére.

A rekonstrukció elkészültével ismét eredeti menetrend szerinti, Lehel utca–Róbert Károly körút útvonalán viszi az utasokat az Apor Vilmos tér felé közlekedő 105-ös busz, ezáltal újra érinti a Béke tér, a Lehel utca/Róbert Károly körút és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállóhelyet.

Címlapról ajánljuk
Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Balmazújváros 7. számú egyéni választókerületében önkormányzati képviselőt választanak, mert a 2024-ben megválasztott Demeter Pál (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) tavaly november 14-én lemondott. A képviselői helyért három jelölt indul: Nagy Zoltán (Fidesz-KDNP), Molnár Péter (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) és Béresné Lőrincz Erzsébet (független). A választókerületben több mint 1600-an szavazhatnak. A voksolás tétje messze túlmutat a bánlaki városrész határain: az eredmény döntheti el, hogy feloldódik-e a városvezetést hónapok óta megbénító politikai patthelyzet, vagy marad a határozatképtelenség és a bizonytalanság.

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Az uniós energiapolitika terén 2025-ben az egyik fontos fejlemény az Európai Bizottság Megfizethető Energia Cselekvési Tervének a megjelenése volt, amely útmutatást kívánt adni az energiaárak csökkentésére, „megkönnyebbülést hozva az iparnak és a fogyasztóknak.” A javasolt intézkedések azonban várhatóan az energiafogyasztás növekedéséhez vezetnek majd, óriási közpénzáldozattal járnak, jelentős környezeti károkat okoznak, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásához. A megoldás az energiaadók emelése, a bevételekből pedig a lakosság kompenzációjaés az energiahatékonyság támogatása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×