Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Ők lesznek a jövő évi költségvetés nyertesei és a vesztesei - Lázár János nyilatkozott

A költségvetés tervezetét április 26-án nyújtják be a parlamentnek. Három terület számíthat erősítésre.

A vállalkozók és a közösségek szempontjából számos előnnyel jár, hogy nem az év végén kerül sor a vitára és a büdzsé elfogadására, hanem tavasszal.

Három olyan pont van, amelyben erősíteni szeretnénk: a foglalkoztatás, a családok támogatása és a védelmi kiadások

- nyilatkozta Lázár János a Világgazdaságnak.

Mint mondta: a kormánynak fontos makrocéljai vannak. 2010-ben több mint 80 százalék felett vettük át az államadósságot, hét év alatt 10 százalékponttal tudtuk csökkenteni megszorítások nélkül. Jövőre 72 százalékos GDP-arányos szintet tervezünk.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e választási költségvetés, ezt válaszolta: nem. Lázár hangsúlyozta: az Orbán-kormány, ahogyan 1998–2002 között, 2010 után is szigorú, fegyelmezett költségvetési politikát folytat. Mi soha nem szórjuk az adófizetők pénzét. Egy bizonytalan és kockázatos globális környezetben nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ország biztos lábakon álljon.

A miniszter arról is beszélt, hogy nem lesznek vesztesek.

Minden tárca legalább annyi pénzt vagy többet kap, mint idén.

2010–2014 között csak az uniós pénzekből tudtunk fejleszteni, 2018–19-ben viszont az állam már saját forrásból tud jelentős infrastruktúra- és városfejlesztéseket megvalósítani. A költségvetésben 80 százalék megy működésre, és 20 százalék fejlesztésre.

Címlapról ajánljuk

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 14:11
×
×
×
×