Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Így tudhatjuk biztonságban a gyereket az interneten

Így tudhatjuk biztonságban a gyereket az interneten

Bár hivatalosan itthon még nincs áldozata a kamaszok körében az interneten terjedő, öngyilkosságra buzdító "Kék Bálna" játéknak, a szakemberek szerint ma már nem kerülhető meg, hogy a szülő a digitális térben is aktív részese legyen a gyermeke életének.

Biztonságban a neten

A gyerekeket úgy tudhatjuk leginkább biztonságban az interneten, ha fölkészítjük őket a világháló használatára – hangsúlyozta a gyermekjogi szakértő. Gyurkó Szilvia hozzátette, a szülőknek fontos hangsúlyozniuk, a gyerekek

ne higgyenek el mindent, amit olvasnak.

Így tudhatjuk biztonságban a gyereket az interneten

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója kiemelte, gyakoriak a kamuhírek és veszélyesek az anorexiát támogató oldalak is. Beszélgetni kell a gyerekekkel, jó elmondani az aggodalmainkat, például a konkrét ügyről szóló információinkat és akár közösen megnézni az adott oldalt és megbeszélni, hogy miért veszélyes – tette hozzá a szakértő.

Szülő = partner

„Ennek az a fontos üzenete van a gyerek számára: a szülővel beszélhet, partner, lehet vele kommunikálni. Ezért, ha baj van, nyugodtan kérhet tőle segítséget. Tehát

nem a tiltás, hanem a felkészítés, a kísérés és a kommunikáció technikáival tudjuk a gyerekünket legjobban biztonságban tudni.”

A gyermekjogi szakértő jelezte, általában a gyerek szükséglete határozza meg, hogy a szülő miről és milyen mélységben beszél. Ha hazahoz valamilyen kérdést, problémát, azt érdemes kísérni – ajánlotta Gyurkó Szilvia.

Beszélni!

„Információs társadalomban élünk, ha a szülő nem is beszél egy témáról, már az otthonról az iskoláig vezető úton bőven hallhat a gyerek olyat, amiről a szülő azt gondolja, sosem találkozik vele.

Egy-egy felkapott téma óhatatlanul megjelenik a tizenéves korosztályban.”

Legfontosabb a kérdezés: hallottak, beszéltek-e róla – emelte ki a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója. Ha azt jelzi, igen, de úgy tűnik, minden rendben, elég annyit hangsúlyozni, örülünk, hogy megbeszélték, és

biztosítani, hogy ott vagyunk, ha kérdése lenne

– mondta Gyurkó Szilvia.

Így tudhatjuk biztonságban a gyereket az interneten

„Ne csak akkor beszélgessünk a gyerek online jelenlétéről, ha gond van!

Legyen a mindennapi kommunikáció része, milyen oldalakat látogat. Ebben Magyarországon van egyfajta farkasvakság.”

A gyermekjogi szakértő, hangsúlyozta, meg kell tanulni, mit jelent egy X-, Y-, Z-generációba tartozó gyerek – digitális - szülőjének lenni.

„Úgy kellene megtanítani a gyerekeknek használni az internetet, ahogy a biciklizést. Ez ma már kikerülhetetlen.”

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×