eur:
394.58
usd:
365.17
bux:
65528.55
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Újabb tragikus fejlemény a veronai buszbaleset ügyében

Újabb tragikus fejlemény a veronai buszbaleset ügyében

A veronai buszbaleset áldozatait gyászoló családok újabb fontos információt hoztak nyilvánosságra: a vélhetően a tragédiát előidéző sofőr egyhetes pihenés után alig két órája vezetett az ütközés idején, viszont egy másik körülmény elvonhatta a figyelmét.

Nyílt levelet írtak a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói, amelyben az utazáshoz a buszt biztosító céget okolják a tragédiáért, mert egy alvászavarral küzdő sofőrt osztottak be a hosszú útra. A képviselőik a Tv2 Mokka című műsorában elmondták, 100 oldalas anyaguk van az utazás utolsó 40 másodpercről, így pontosan tudják az ülésrendet is, valamint azt, hogyan váltották egymást a sofőrök. A sítáborból hazafelé tartó úton először V. János volt a sofőr, egy megállást követően tőle a balesetben elhunyt K. Zoltán vette át a kormányt, majd tőle vette vissza az alvászavarokkal korábban kezelt V. János.

Franciaországban a sítábor ideje alatt egy hetet pihentek a sofőrök, utána összesen 2 óra 41 percet vezetett, ezért gondolják, hogy ha az 52 éves, tapasztalt sofőr mégis elaludt a volánnál, akkor valószínű, hogy ez a betegsége miatt következett be.

A szülők információi szerint

a sofőr gyászolt

abban az időszakban, amikor a baleset történt, ez még egy körülmény, amely elvonhatta a figyelmét, és emiatt nem tudott megfelelően koncentrálni.

Minden fontos hírünk a veronai buszbalesetről itt!

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×