Infostart.hu
eur:
375.59
usd:
318
bux:
128025.18
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Veszett kecske veszte Bekecsen

Veszett kecske veszte Bekecsen

Veszettségben elpusztult egy kecske és gidája a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen a múlt héten – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Mivel ez a betegség az egyik legveszélyesebb állatról emberre terjedő betegség, és a vírusra a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, ezért a Nébih arra figyelmeztette az állattartókat, hogy legyenek körültekintőek és ha a betegségre gyanakodnak, haladéktalanul értesítsék állatorvosukat.

Március elején egy rókában, a múlt héten pedig egy elhullott kecskében és gidájában mutatta ki a veszettség vírusát

a NÉBIH laboratóriuma. Mindkét eset a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen történt.

Az anyakecske nem tudott lábra állni, hátrafeszített fejjel feküdt, nyálzott és görcsös kényszermozgásokat végzett. A tünetek alapján felmerült a veszettség gyanúja, melyet a laboratóriumi vizsgálat megerősített - közölte a NÉBIH.

Veszett kecske veszte Bekecsen

A kecskék tulajdonosának elmondása szerint a környékről – többek között az ő udvaráról is – az elmúlt időszakban több baromfi eltűnt, amiket valószínűleg róka vitt el. 

A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, melyekből Magyarországon körülbelül 70 ezer egyed él.

Hazánkban a rókák veszettség elleni vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen, évente két alkalommal az állategészségügyi hatóság. Emellett kiemelt szerepe van a kutyák évenkénti kötelező veszettség elleni védőoltásának is.

A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz.

Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás.

A betegséget Európa nyugati részén már felszámolták, és az elmúlt két évtizedben hazánk is jelentősen előrehaladt a mentesítésben. A járványtani helyzet – többek között a preventív hatósági intézkedéseknek köszönhetően – jelentősen javult.

Míg az 1990-es években még több száz veszett állatot találtak évente, 2015-ben már klasszikus veszettség nem fordult elő Magyarországon, és 2016-ban is csak egyetlen esetben mutatták ki a vírust - számolt be a szervezet.

A NÉBIH tavaly kampányt indított, hogy minél többen megismerjék a veszettséggel kapcsolatos tudnivalókat.

Hasznos tanácsok

  • Ha háziállata a megszokottól eltérően viselkedik, vagy harapás nyomait fedezi fel rajta, haladéktalanul értesítse állatorvosát!
  • A természetellenesen viselkedő (barátságos, vagy támadó magatartást mutató) vadon élő emlősállattal (róka, aranysakál, kóbor eb) ne érintkezzen és értesítse az állategészségügyi hatóságot!
  • Ha jármű által elgázolt vagy ismeretlen ok miatt elhullott róka tetemet talál, ne érintse meg és értesítse az állategészségügyi hatóságot!
  • Ha veszettségre gyanús állattal érintkezett, sürgősen keresse fel háziorvosát!
  • Ne feledkezzen meg az ebek kötelező veszettség elleni oltásáról!
  • Mindenképpen javasolt a nem kizárólag lakásban tartott (kijáró) macskák megelőző veszettség oltása is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×