INFORÁDIÓ 
2020. május 31. vasárnap
Angéla, Petronella

gyulaháza

űrközpont

polgármester

Nem űrközpont, nem hárommilliárdért és a többi sem stimmel

Infostart / InfoRádió

Nem űrközpont épül Gyulaházán és nem hárommilliárd forintból - mondta az InfoRádiónak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere. Bardi Béla elkeserítőnek tartja, hogy a média nagy része csak humorosnak szánt, prekoncepciózus és cinikus valótlanságokat közöl az ügyről. Ez egy kibővített kiállítás lenne Farkas Bertalan szülőházában és az utolsó esély a település megmentésére - fogalmazott az önkormányzat vezetője.

A polgármester elmondta, Gyulaháza ismert szülötte Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. A szülőháza az önkormányzat tulajdona, 1986-ban építettek hozzá egy kiállítótermet, ahol a Közlekedési Múzeum kiállítása üzemel.

„Amikor meghallottuk, hogy a Petőfi Csarnok be fog zárni, próbáltunk lobbizni, hogy az ottani repülés- és űrrepülési történeti anyag Gyulaházára kerülhessen. Úgy tűnik, ez sikeres volt, az anyag nagy része ide fog érkezni. Korábban adtunk be egy turisztikai uniós pályázatot, ami még nincs elbírálva, de van információnk arról, hogy egy ezerháromszáz négyzetméteres, hangártípusú épületre meg fogjuk kapni a pénzt. Ez 130-140 milliós nagyságrendű beruházás.”

A pályázat interaktív, szimulátoros játékokat is tartalmaz, hogy, mint a polgármester fogalmazott: „ne ötperces, buszból ki, majd beszállós” kiállításlátogatás legyen.

„Az első körben ez nem adatott meg, de lesz a Felső-Tisza kiemelt turisztikai térségének új fejezete. A kormánytól ígérvényt kaptunk Kisvárda és környékének élménykínálatának fejlesztésére. Kicsit szerencsétlenül szerepel a kiírásban, hogy a Gyulaháza – Space központ melletti rublikában 3 milliárd forint. Ez azonban az egész térség élménykínálatának fejlesztésére szolgál. Az, hogy ebből mennyi lesz a mienk, akkor derül ki, amikor kibontják ezt az attrakciófejlesztést.”

Erre a miniszterek június 30-ig kaptak határidőt a kormánytól – tette hozzá Bardi Béla.

„Ez nekünk a mindent jelentené, az utolsó szalmaszálat, a csodát, amire vártunk. A legfontosabb hiányzik: a megélhetés, a biztos jövőkép. Tömegével mennek el az emberek, üresednek ki a házak, nem születnek gyerekek.”

A polgármester hozzátette, ha nem történik valami, borzasztó következményekkel járhat. Felidézte, repdestek örömükben, amikor megjelent a kormányrendelet, mert az a település, ahova százezres nagyságrendben érkeznek látogatók, az nem hal meg. Hozzátette, remény lenne arra, hogy visszafordulnak a kedvezőtlen folyamatok. Az űrközpont közvetlenül és közvetetten adna kenyeret a település lakóinak.

„Még az a néni vagy bácsi is, akinek eddig lehullott az almája, tisztességes áron tudná eladni a háza előtt.

Bardi Béla elmondta, meglepték a hírek, hogy ismeretlenül is bántják Gyulaházát.

„Azt hittem, hogy mindenki fog örülni, de kiderült, hogy nem. Bosszant, hogy a sok szépség ellenére csak a rosszat mutatják a faluból. Csak a szenzáció a lényeg. Tudtam, hogy nagy úr a média, de nem hittem, hogy ennyire” - fogalmazott Gyulaháza polgármestere.

Kapcsolódó hang

Nem űrközpont, nem hárommilliárdért és a többi sem stimmel
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018