Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Hamarosan vádat emelnek Mengyi Roland ügyében

Befejezte a Mengyi Roland és társai ellen költségvetési csalás, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség – mondta a PestiSrácok megkeresésére Simon Richárd, a főügyészség helyettes szóvivője.

Az iratismertetés után az eljárás a vádelőkészítési szakba lépett, és harminc nap áll rendelkezésre, hogy döntsenek a vádemelésről - írta a Magyar Idők.

A legfőbb ügyész a bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt még tavaly augusztus közepén kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, majd októberben a Fidesz országgyűlési képviselőjét meg is gyanúsította az ügyészség.

Mengyiről lehallgatási jegyzőkönyvek és beismerő vallomások alapján írták meg, hogy uniós támogatásért cserébe tízmillió forint „alkotmányos költséget” kért a pályázóktól. A gyanú szerint ebből ötmillió forintot át is vett 2015 nyarán, amit az adóhatóság nyomozói videón rögzítettek.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×