eur:
403.23
usd:
384.65
bux:
87544.28
2025. február 17. hétfő Donát

Visszavonja a 2024-es olimpia megrendezésére beadott pályázatát Budapest - a nap hírei

Két újabb engedélyt is megkaphat a Paks II. projekt tavasszal. Nemzeti és gazdasági érdeknek tartja a szövetségesi viszony fenntartását Szlovákiával a külgazdasági és külügyminiszter.

Visszavonja a 2024-es olimpia megrendezésére beadott pályázatát Budapest - döntött rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a döntésről a MOB elnökével közösen értesítse a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. A fővárosi ellenzék egy része továbbra is népszavazást szorgalmaz az olimpiarendezés ügyében.

Két újabb engedélyt is megkaphat a Paks II. projekt tavasszal. Aszódi Attila az atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos egy konferencián elmondta: a beruházás tavaly év végén első fokon már megkapta a környezetvédelmi engedélyt, ez ellen két zöld szervezet fellebbezett, de a kormánybiztos bízik benne, hogy hamarosan lezárul a másodfokú eljárás is.

A vissza nem térítendő helyett a visszatérítendő támogatásokat kellene előnyben részesítenie az Európai Uniónak - mondta éves bizottsági meghallgatásán a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén arról beszélt: tavaly elkezdődött az egyeztetés a 2020 utáni uniós költségvetésről és az a cél, hogy most is megmaradjanak az uniós források Magyarország számára.

Nemzeti és gazdasági érdeknek tartja a szövetségesi viszony fenntartását Szlovákiával a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter Pozsonyban kijelentette: a magyar kormány folytatja a két ország közötti infrastrukturális kapcsolatok fejlesztését. A magyar tárcavezető jelenlétében írták alá a két ország közötti határkeresztező villamos vezeték megépítéséről szóló szerződést.

Kétszeresére nő a sürgősségi ellátás finanszírozása - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár. Mészáros János közölte: március 1-től az eddigi fix díjak a duplájára emelkednek azoknál az intézményeknél, ahol sürgősségi betegellátó osztályok működnek.

A napokban kerülhet a kormány elé a Nemzeti Alaptanterv új változata - jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában a köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: az alap- és kerettantervek elkészítésekor az illetékesek fokozottabban figyelembe veszik majd a szövegértést és matematikai kompetenciákat mérő Pisa-felmérés megállapításait.

Megjelentek az elmúlt évi országos kompetenciamérés iskolai és tanulói eredményei az Oktatási Hivatal honlapján. Pongrácz László az Oktatási Hivatal főosztályvezetője az InfoRádióban elmondta: a 6., 8., 10. osztályok tanulóinak teljesítménye mind a három évfolyamon többségében a középmezőnyben található.

Távozik a Budapesti Értéktőzsde éléről Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. A jegybank közölte: kezdeményezi a BÉT közgyűlésének összehívását, amelyen javaslatot tesz arra, hogy az igazgatóság új elnöke Végh Richárd legyen, aki változatlanul ellátja majd a vezérigazgatói posztot is.

Címlapról ajánljuk
Zacher Gábor tisztázza: alkoholból a nulla mennyiség az egészséges

Zacher Gábor tisztázza: "alkoholból a nulla mennyiség az egészséges"

Magyar és nemzetközi felmérések igazolják, hogy a fiatalok egyre kevesebb alkoholt isznak, és akkor is a kisebb alkoholtartalmú italokat választják. A gyártók reagáltak erre, és ilyen termékeket dobnak piacra, ugyanakkor tartva a fogyasztás csökkenésétől, különböző kampányokat indítanak. Zacher Gábor toxikológus is úgy látja, hogy a társadalom és az alkohol viszonya jelentős változáson megy át.

Európai sokk az amerikai-orosz békeegyezkedés hallatán

Az európai vezetőket sokkolta, hogy csak amerikai és orosz képviselők kezdenek tárgyalásokat az ukrajnai békéről. Hétfőre rendkívüli találkozót hívtak össze, miközben Zelenszkij ukrán elnök jelezte: nem fogadnak el egy nélkülük kötött alkut.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Az EU egy Trump-féle embargót tervez az élelmiszereknél, nagy pofon lenne Washingtonnak

Az EU egy Trump-féle embargót tervez az élelmiszereknél, nagy pofon lenne Washingtonnak

Az Európai Unió a következő hetekben lépéseket tehet az olyan élelmiszerek importjának korlátozására, amelyek előállítása nem felel meg az uniós előírásoknak. Az Európai Bizottság tervei szerint az új szabályok elsősorban azokat a mezőgazdasági termékeket érintenék, amelyek termesztéséhez az EU-ban tiltott növényvédő szereket használnak – írja a Financial Times.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×