Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Esély otthon! Tízmilliárddal támogatják a fiatalok vidéki életét

A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indul Esély Otthon címmel - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Novák Katalin elmondta, az Emberi Erőforrás Operatív Program keretében megvalósuló pályázat keretösszege tízmilliárd forint. A felhívásra háromezer és húszezer lakos közötti települések önkormányzatai pályázhatnak március 6-tól 2019. március 6-ig. Az egyes önkormányzatok 50 és 200 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár közölte, a projektek megvalósítására 36-42 hónap, azaz több mint három év áll rendelkezésre, így hosszú távú és kiszámítható támogatások válnak elérhetővé magyar fiataloknak, valamint ezalatt az idő alatt a fejlesztések beépülhetnek a helyi társadalom életébe is.

Az Esély Otthon pályázat arról szól, hogy a fiatalok esélyt kapjanak a kistelepüléseken a családalapításra, az otthonteremtésre és a munkavállalásra, valamint esélyt ad a vidéki településeknek is, hogy vonzóak legyenek a fiataloknak - hangsúlyozta Novák Katalin.

Szólt arról is, hogy a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 gyorsjelentése szerint a fiatalok munkavállalási kedve és anyagi helyzete is javult 2008-hoz és 2012-höz képest. Egyre több fiatal dolgozik, és csökken körükben a munkanélküliség, a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája 12 százaléka alatt van.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×