eur:
403.27
usd:
360.81
bux:
95473.35
2025. május 15. csütörtök Szonja, Zsófia

Elhunyt Rácz Károly

Életének 67. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Rácz Károly professzor, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának egykori elnöke - közölte az intézmény.

Rácz Károlyt - II. számú Belgyógyászati Klinika egyetemi tanárát, korábbi igazgatóját a Semmelweis Egyetem saját halottjának tekinti.

Széleskörű alapossággal ismert sok belgyógyászati területet, igazi belgyógyászati polihisztor volt, mindazonáltal érdeklődési körének középpontjában az endokrinológia állt. A hazai klinikai endokrinológia fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, fáradtságot nem ismerő munkával a klinikán elindította a molekuláris genetikai diagnosztikát. Úttörő szerepe volt a neuroendokrin daganatos betegek izotópkezelésének megszervezésében, amelynek keretében már több, mint 100 beteget küldhettünk ki külföldre - írta Rácz Károlyra emlékezve Igaz Péter, II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója az intézmény honlapján.

A professzor tudományos elismertségét fémjelzi, hogy 2009 és 2015 között a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke volt, és e mellett 2013-2015-ig az Országos Doktori Tanács társelnökévé is megválasztották. Rácz Károly a Magyar Belgyógyász Társaság és a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság elnökeként a hazai belgyógyászati és endokrinológiai tudományos élet meghatározó személyisége volt.

Több száz idegen és magyar nyelvű közlemény szerzője volt, Montreálban és Párizsban vezető tudományos műhelyekben végzett kutatómunkát.

Rácz Károly 1987-ben kandidátus, tíz évvel később pedig az orvostudományok doktora címet nyerte el. 2015-től az OTKA Klinikai Orvostudományok zsűri elnökeként is tevékenykedett. 2005-től 2010-ig az Orvosi Hetilap főszerkesztő-helyettese, majd 2010-től az Orvosi Hetilap főszerkesztője.

Rácz Károly professzort 2002-ben Pro Sanitate, 2010-ben Batthyány-Strattman, 2014-ben pedig Semmelweis-díjjal tüntették ki - olvasható az egyetem honlapján.

Címlapról ajánljuk
Csillapodik a száj- és körömfájás: enyhítik az intézkedéseket

tudósítónktól
Csillapodik a száj- és körömfájás: enyhítik az intézkedéseket

A száj- és körömfájás terjedése elleni intézkedésként bevezetett cseh–szlovák határellenőrzések a cseh mezőgazdasági miniszter, Marek Výborný szerint a jövő hét második felében megszűnhetnek. Szlovákiában is enyhítenek az intézkedéseken.

Vulkánkitörés és földrengés egy napon: eluralkodott a pánik Dél-Olaszországban

Az Etnán március óta ciklikus vulkánkitörések zajlanak, azaz rövid, néhány óráig tartó robbanásos kitörések vannak, amelyeket 3-5 nyugodt nap választ el egymástól – mondta az InfoRádióban Harangi Szabolcs geológus. Az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára a Nápoly környéki földrengésekről is beszélt, melyekkel kapcsolatban kiemelte: a 4-es magnitúdójú földmozgások sokkal nagyobb energiát fejtenek ki, mint a térségben megszokott rengésrajok.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.05.15. csütörtök, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Holnap megindulhatnak a béketárgyalások, de nagyon sok a kérdőjel - Szerdai híreink az ukrajnai háborúról percről percre

Holnap megindulhatnak a béketárgyalások, de nagyon sok a kérdőjel - Szerdai híreink az ukrajnai háborúról percről percre

Holnap elvileg orosz-ukrán béketárgyalás lesz Törökországban, de továbbra is erősen kérdéses, hol, mikor, milyen résztvetvevőkkel, milyen formában valósul majd ez meg, ha megvalósul egyáltalán. Az orosz vezetésnek adott európai ultimátum egyelőre határozott kudarc: Vlagyimir Putyin orosz elnök nemhogy nem hirdetett tűzszünetet, de teljesen ignorálta a fölvetést. Közben úgy néz ki, a déli frontra összpontosítanak az orosz erők: nyomulnak a katonák Orihiv, Novoszilka, Pokrovszk térségében is. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×