Infostart.hu
eur:
382.09
usd:
328.3
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Ismét kihallgatták a Jobbik képviselőjét

Folytatódott Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének gyanúsítotti kihallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF), a kémkedéssel gyanúsított politikusnak ez volt a harmadik kihallgatása - olvasható a Magyar Idők szombati számában.

A lap felidézte, hogy a politikust 2015 decemberében gyanúsította meg a KNYF kémkedéssel, majd tavaly másodszor folytatólagosan hallgatták ki, viszont csak most pénteken volt a harmadik kihallgatása. A Magyar Idők érdeklődésére, hogy ezúttal mennyi időt vett igénybe Kovács Béla kihallgatása, illetve hogy a politikus tett-e érdemi vallomást, Nagy Andrea ügyész, a KNYF szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt válaszolni. 

A Jobbik EP-képviselője ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a politikus egy aktív, egykori KGB-ügynökkel összefüggő nyomozás közben a titkosszolgálat látókörébe került. 

Egy másik ügyben is eljárás indult Kovács Béla ellen a KNYF-nél, az eddigi adatok szerint a Jobbik politikusa 2012-2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel. A megállapodások alapján ezek a személyek Brüsszelben négy és hat hónapos szakmai gyakorlatot teljesítettek, valójában azonban nem jártak ott és semmilyen munkát nem végeztek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×