eur:
388.5
usd:
360.82
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Ilyet még nem láthatott Budapest

A 17. FINA Világbajnokság Magyarország történetének legnagyobb sporteseményeként vonul majd be a történelemkönyvekbe. Olyan sportélményekben lehet része a hazai közönségnek, amelyben korábban még nem lehetett. Több versenyszám és több klasszis is debütál majd Budapesten.

Az esemény önmagában unikum, hiszen Magyarország először rendezhet világbajnokságot. A FINA összesített világbajnoki éremtáblázatán 31 arany-, 24 ezüst- és 28 bronzérmével a 7. helyen álló nemzet 1926-ban és 1958-ban úszó-, műugró- és vízilabda Európa-bajnokságot, 2006-ban és 2010-ben úszó-, műugró-, szinkronúszó- és nyíltvízi Eb-t, míg 2001-ben és 2014-ben vízilabda Európa-bajnokságot rendezett.

Sok mindent látott tehát már a magyar közönség, de néhány élményből még ilyen-olyan okokból kimaradt. Ezekből villant fel néhányat a világbajnokság honlapja.

ÓRIÁS TORONYUGRÁS

Barcelonában, 2013-ban mutatkozott be a FINA új kezdeményezése, a versenyprogram talán leglátványosabb pontja, amelyet a sziklaugrás ihletett. A nők 20, a férfiak 27 méterről ugranak a vízbe, ahová szigorúan lábbal kell érkezni a sérülésveszély miatt.

Nagyjából 90 kilométer per órás sebességgel csapódnak a vízbe a versenyzők, akik közül többen akrobaták, cirkuszokban, tánccsoportokban élik mindennapjaikat. A kolumbiai Orlando Duque nyerte az első aranyat 2013-ban, a nőknél az amerikai Cesilie Carlton. Címvédőként a brit Gary Hunt és az amerikai Rachelle Simpson érkezik Budapestre.

A Batthányi téren, a Parlamenttel a háttérben ugranak majd a versenyzők egy alkalmi medencébe a Duna partján, július 28. és 30. között, a látvány páratlannal ígérkezik. Hasonlóra sem volt még példa Magyarországon.

MIXED SZINKRONÚSZÁS

Bár sokan furcsállották, a sportág áttörést hajtott végre Kazanyban, amikor bevezette a vegyes páros szinkronúszó versenyszámot. Korábban is űzték már férfiak a sportágat, de Oroszországban emelte be először a FINA a világbajnoki programba.

Kazanyban rögtön meg is született az első orosz arany, a sportágat domináló nemzet ezt a számot besöpörte az amerikai és az olasz páros előtt. A versenyprogramok már a kűr előtt látványosak a medence szélén bemutatott koreográfia miatt, ráadásul nagy egyéniségek sorakoznak fel a férfiak részéről. Az amerikai Bill May például a legendás Cirque de Soleil csoport tagja volt, 10 évvel pályafutása befejezése után visszatért, hogy részt vehessen a kazanyi vb-n (ezüstérmes lett párjával).

A sportágat eleve kevesen űzik Magyarországon, férfiversenyzőket pedig aligha látott eddig a közönség. Egészen július közepéig.

AZ AMERIKAI ÚSZÓVÁLOGATOTT

Bár a 23-szoros olimpiai bajnok, összesen 28 olimpiai éremmel rendelkező, Michael Phelps visszavonult, az úszóversenyek klasszisait felvonultató amerikai úszóválogatott ezúttal is erős lesz.

Fotó: R-Sport / MIA Rossiya Segodnya

A sportág legnagyobbjait még sosem csodálhatta meg a magyar közönség, most várhatóan láthatja majd Nathan Adriant, Anthony Erwint, Ryan Murphyt, Cody Millert, David Plummert, Chase Kaliszt vagy talán Ryan Lochtet is a férfiaktól, mint ahogyan itt lesz Budapesten a női mezőny állócsillaga, Katie Ledecky, valamint Maya DiRado, Kathleen Baker, Lilly King, Missy Franklin vagy épp Dana Wollmer.

Az úszók világbajnoki éremtáblázatának szinte állandó győztesei először versenyeznek majd Magyarországon.

A KÍNAI MŰUGRÓK

Kazanyban, az előző világbajnokságon a megszerezhető 13-ból 10 aranyat, Rióban az olimpián 7-ből 6 aranyat Kína nyert, utóbb az egyetlen kivételt a Chris Mears-Jack Laugher páros jelentette. Állandósult az utóbbi években Kína egyeduralma a sportágban, és ha azt vesszük, hogy ugrásaik valóban bámulatosan precízek, megérdemelt ez az erőfölény.

A magyar közönség még nem láthatta testközelből a sportág csillagjait, most erre lesz lehetősége a Dagály Úszóarénában.

VILÁGBAJNOKI MEZŐNY VÍZILABDÁBAN

Bár Európa-bajnokságból jócskán jutott Budapestnek, először fordul elő, hogy a szinte nemzeti sportnak számító vízilabdában világbajnoki mezőny gyűlik össze Magyarországon.

A férfiválogatott 1973-ban, 2003-ban és 2013-ban, a női 1994-ben és 2001-ben lett aranyérmes a vb-n, de sosem adatott meg, hogy hazai pályán küzdjön bármelyik nagy generáció.

A világbajnokság több szempontból is különleges lesz, ha másért nem, azért, mert a Hajós Alfréd Uszodában minden eddiginél nagyobb lelátó szolgálja majd ki a nézőket. 8000 ember követheti majd az eseményeket a helyszínen.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×