Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
332.03
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Bogárdi Szabó István: Istennek mindig megesik rajtunk a szíve

Isten és ember története másból sem áll, mint hogy mi elhajlunk a jótól, felmondjuk istengyermekségünket, a Teremtőnek pedig megesik rajtunk a szíve - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.

Bogárdi Szabó István kiemelte: Isten legnagyobb, végső megkönyörülése az emberen a karácsonyi csoda, Krisztus testet öltése.

"Külön kegyelem, hogy mi itt Magyarországon hálás szívvel, jó jövőt remélve mondhatjuk, amit a zsoltár mond, hogy jót tett velünk az Isten, énekelhetjük karácsonykor, hogy immár velünk az Isten, és érezhetjük ennek minden áldását" - fogalmazott a református püspök.

Kitért arra, hogy miközben megdöbbentenek minket a Szíriából vagy épp Nyugat-Európából érkező hírek, képek, nyugtalanítanak a világ igazságtalanságai, "könnyen elfelejtünk hálát adni azért, hogy Magyarországon nincs háború és nem kell rettegve éljük mindennapjainkat".

A hála pedig mély elköteleződés - mutatott rá. Természetesen lehet hálát adni gesztusokkal, szavakkal és énekszóval, de ha a szavaink nem találkoznak a tetteinkkel, akkor ez nem több, mint üres hálálkodás.

A hála - egy református ember számára - életprogram: "ha megsegítem a rászorulót, ha fölemelem a szavamat az üldözött keresztyénekért, ha próbálok tenni valamit, hogy igazságosabb legyen a világ, vagy odaállok a történelem ura elé és közbenjárok másokért, ezt mind hálából teszem azért a nagy jóért, amit Isten tett Jézus Krisztusban az emberrel" - fogalmazott Bogárdi Szabó István.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai tőzsdék is. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×