Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Még karácsony előtt pénzhez jutnak a családok

Az idei évhez hasonlóan jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyereket nevelők családi adókedvezménye - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Novák Katalin a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a kormány 2015-ben döntött arról, hogy 2019-ig a duplájára emelik a két gyereket nevelők családi adókedvezményét, vagyis a korábbi húszezer forintról negyvenezer forintra. A 2017-es emelésnek köszönhetően jövőre havonta 30 ezer forintot tud megtakarítani a mintegy 350 ezer kétgyerekes család - közölte az államtitkár.

Az egy, illetve három vagy több gyereket nevelők esetében nem változik az összeg, ők továbbra is tízezer, illetve gyerekenként 33 ezer forint kedvezményt tudnak érvényesíteni - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, a családtámogatási rendszer gerince a - 2011-ben bevezetett és azóta folyamatosan bővített - családi típusú adózás, amelynek lehetőségével évente körülbelül egymillió család él.

Novák Katalin kiemelte, Magyarország majdnem kétszer annyit költ családtámogatásra mint az OECD átlag. Utóbbi a GDP 2,55 százalékát jelenti, Magyarország ezzel szemben 2017-ben a költségvetés 4,7 százalékát, 1741 milliárd forintot fordít családtámogatásra. Ez 14 százalékkal, 216 milliárd forinttal magasabb, mint a 2016-os összeg.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a januárban esedékes alanyi jogon járó családtámogatások - családi pótlék, gyermekgondozási segély és gyermeknevelési támogatás - kifizetését előrébb hozták, így a családok még karácsony előtt megkapják ezt az összeget.

Ezzel a döntéssel a családok anyagi mozgásterét szeretnék növelni az ünnepek előtt - tette hozzá.

A posta hétfőn kezdi meg a családtámogatások kifizetését azoknak, akik a lakcímükre kérték a folyósítást, akik pedig folyószámlára, bankszámlára kapják, azoknak december 21-23 között utalják el - tette hozzá.

Az államtitkár azt hangoztatta, a kormány célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen, és a családok is érezzék, hogy Magyarország erősödik.

Nemcsak egyre többen dolgoznak az országban, hanem egyre többet tudnak a családok a fizetésükből félretenni és a gyereknevelésre fordítani. Az elmúlt években folyamatosan csökkentette a kormány az adókat, és ezt tovább folytatja majd - jelentette ki Novák Katalin.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Az elmúlt néhány év megkérdőjelezhetetlenné tette, hogy az Európai Unió geopolitikai visszaerősödéséhez elengedhetetlenné vált egy új védelmi ipar felhúzása és a versenyképességi szempontok előtérbe helyezése. Ez a két téma több ponton kapcsolódik az uniós stratégiában, de egyik sem megvalósítható az ezekhez szükséges kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés nélkül. Kína az elmúlt évtizedek alatt úgy helyezkedett, hogy ezeknek a kitermelése és feldolgozása is rajta keresztül történjen, így a bármikor újraélesíthető vámháború árnyékában az EU-nak olyan stratégiát kell kidolgoznia, amely rövid távon biztosítja a készleteket, és fokozatosan eléri, hogy egy ország se legyen képes önkényesen zsarolni az EU-t, valamilyen függősége miatt. Az Európai Bizottság ezért olyan tervvel állt elő, amely új beszállítókkal és a beszerzési rendszer kézbevételével kívánja megelőzni a sokszor napi működést is fenyegető készlethiányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×