Lomnici Zoltán a díjazottat méltatva azt mondta: Varjú Imre nem volt pesti srác, nem vett részt a harcokban. Sőt, mivel a forradalom idején a Központi Papnevelő Intézetben csendes lelkigyakorlaton vett részt, sokáig nem is tudott a harcokról. November 4-én szentmisére igyekezett, amikor a szeme láttára lőttek agyon egy embert, aki szintén a templomba tartott. Ekkor magához vette az Oltáriszentséget, és a Kálvin téren, a szovjet katonák golyózáporán keresztül a Bakács téri kórházba ment, hogy kiszolgáltassa a szentségeket, és lelki támasza legyen a betegeknek.

Az EMT elnöke hozzátette: az akkor 24 éves pap volt az egyetlen ember, aki akkor a Kálvin téren életben maradt, a szovjet katonák ugyanis "tiszteletben tartották a reverendát".

Lomnici Zoltán elmondta, hogy a forradalom után Varjú Imre leírta és paptársaival is megosztotta élményeit. Valószínűleg ezzel hívta fel magára az új rezsim figyelmét. Letartóztatták, első fokon hét év börtönre ítélték, amit másodfokon négy évre mérsékeltek.

Varjú Imre márianosztrai raboskodása idején is gyakorolta papi hivatását, látogatóitól mazsolát és kovásztalan kenyeret kért, hogy misézhessen. 1959-ben amnesztiával szabadult, de még évekig megfigyelték.

A most 84 esztendős pap az elismerést megköszönve arról beszélt, hatvanévnyi papi szolgálata során soha, sehol nem voltak annyira hálásak az emberek a munkájáért, mint 1956 novemberében vasárnap reggeltől péntek délig a Bakács téri kórházban. Hozzátette: a kórházban áldatlan állapotok uralkodtak, nem volt se fűtés, se élelem. A fájdalomcsillapító már hétfőn elfogyott, ezért az orvos arra kérte, álljon a beteg fejénél, és vigasztalja, amíg ő a lábát amputálja.

"A gondviselés intézte, hogy 24 éves papként ott lehettem, ahol ekkora szükség volt rám" - fogalmazott.

Az ünnepségen részt vett Wittner Mária '56-os szabadságharcos, aki korábban szintén megkapta az elismerést.