Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.86
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Új védelmi vonalat szorgalmaz Orbán Viktor - a nap hírei

Egy új európai védelmi vonal kijelölését tartalmazó vészforgatókönyv kidolgozását szorgalmazta a magyar kormányfő. További segítségét ígért a német kancellár Görögországnak és Olaszországnak a menekültválságban. Visszaállítaná az egyensúlyt a nemzetállami és a brüsszeli döntéshozatal között az Országgyűlés elnöke.

A migráció kezelésére szánt uniós források növelését és igazságosabb szétosztását szorgalmazta a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor az európai menekültügyi válságban leginkább érintett országok kormányfőinek bécsi csúcstalálkozója után azt mondta: miközben a legjelentősebb összegeket Olaszország és Görögország kapja, addig Bulgária, Macedónia és Szerbia aránytalanul kevés forráshoz jut. A kormányfő egy új európai védelmi vonal kijelölését tartalmazó vészforgatókönyv kidolgozását is szorgalmazta arra az esetre, ellehetetlenülne az Unió és Törökország közötti megállapodás a menedékkérők visszafogadásáról. Hangsúlyozta: az európai menekültügyi válságban leginkább érintett országok mindannyian fontosnak tartják, hogy zárva maradjon a migránsok nyugat-balkáni útvonala.

Németország havonta több száz menedékkérőt vesz át Görögországtól és Olaszországtól - ígérte a német kancellár a bécsi migrációs csúcson. Angela Merkel kijelentette: fel kell lépni az illegális migráció ellen és fokozni kell a menekültstátusra nem jogosultak visszaküldését, amiről meg kell állapodni Észak-Afrika államaival, valamint Pakisztánnal és Afganisztánnal. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő elfogadhatatlannak nevezte, hogy a migráció egész terhe országára háruljon, és nagyobb szolidaritást kért az uniós tagállamoktól.

Az Országgyűlés elnöke szerint Magyarország továbbra is az erős Európai Unióban érdekelt, amely nem létezhet Németország nélkül. Kövér László a Magyar Időknek adott interjúban azt mondta: jelenleg a közösség szétverése zajlik, Budapest problémája éppen az az unióval, hogy gyenge, politikailag szétesett, katonai kiszolgáltatottsága nő, déli határait pedig nem képes megvédeni. Hozzátette: folytatni kell a balkáni bővítést és vissza kell állítani az egyensúlyt a nemzetállami és a brüsszeli döntéshozatal között.

Az LMP szerint a kormány családpolitikája nem ösztönzi, hanem inkább visszafogja a gyermekvállalást. Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke elmondta, a Fidesz elmúlt hatéves kormányzása idején a születésszám többször a válság alattinál is alacsonyabbra süllyedt. A politikus ennek okát abban látja, hogy családpolitikájával a kormány nem a valóban segítségre szorulókat, hanem a magas jövedelműeket támogatta. A Fidesz reagálásában közölte: ma nő a gyermekvállalási kedv és a kabinet intézkedéseinek köszönhetően kevesebb teherrel jár a gyermeknevelés.

Önálló listát állít a 2018-as országgyűlési választásokon az Együtt - a Korszakváltók Pártja. Egyebek mellett erről döntött az ellenzéki párt harmadik küldöttgyűlése. Az Együtt új alkotmány konszenzusos megalkotására kér mandátumot a választóktól. Szemléletváltást sürget az oktatásban, alkalmassá tenné az egészségügyi ellátást, a szociális juttatásokat és a nyugdíjrendszert a következő generációk támogatására, csökkentené az egyenlőtlenségeket, újraindítaná a modernizációt és a polgárosodást.

Varsóban tüntető egészségügyi dolgozók ezrei követelték, hogy a kormány fordítson több pénzt az ágazatra. A hatezresre becsült demonstrációra Lengyelország minden részéből érkeztek felvonulók, akik az alacsony bérek és a jelentős munkaterhek okozta tarthatatlan helyzetre és a fiatal orvosok külföldre vándorlására hívták fel a figyelmet. A tüntetésen felszólaló egészségügyi miniszter a korábbi kormányokat tette felelőssé a problémákért, és azt ígérte, hogy a lengyel kormányzat minden évben növelni fogja az egészségügyi kiadásokat.

Megvonta Törökországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást a Moody's. A nemzetközi hitelminősítő a többi között a növekedési kilátások és az intézményi stabilitás gyengülésével indokolta a lépést. Ankarát a három nagy hitelminősítő közül már csak a Fitch Ratings tartja a befektetési ajánlású sávban.

A nukleáris kísérleteket betiltó atomcsend-szerződés végrehajtását sürgető határozatot fogadott el az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A testület erről azután döntött, hogy Észak-Korea a közelmúltban újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

Nagy-Britanniában ismét Jeremy Corbynt választotta elnökévé a legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a Munkáspárt. A politikust másfél éve választották a Munkáspárt vezetőjévé, ám a brit uniós tagságról júniusban rendezett népszavazás után bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene. Jeremy Corbyn azonban ezután sem mondott le, ezért vált szükségessé az újabb vezetőválasztás.

Az Egyesült Államokban a legutóbbi felmérések szerint 4 ponttal vezet a demokrata párt elnökjelöltje republikánus ellenlábasa előtt. A Reuters/Ipsos közvélemény-kutatása alapján Hillary Clintonnak 41, Donald Trumpnak 37 százalékos a támogatottsága. Az első elnökjelölti vita hétfőn lesz egy New York állambeli egyetemen.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×