eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 12. vasárnap Ernő

Rogán: Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, kivel akarnak együtt élni

A kormány álláspontja szerint Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak egy országban élni - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján a Kúria keddi döntésére reagálva, amely alapján lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében.

Rogán Antal közölte: az Országgyűlés akár már a jövő héten határozhat a népszavazás elrendeléséről és a szükséges anyagi források biztosításáról is. Ennek érdekében egyeztetést kezdeményeznek a Ház és a frakciók vezetésével.

A miniszter szerint előreláthatólag szeptemberben vagy október első napjaiban lehet megtartani a referendumot, amelynek időpontját Áder János köztársasági elnök tűzi majd ki.

A tárcavezető azt is mondta, hogy a kormány népszavazási kezdeményezését a Kúrián megtámadó szocialisták és liberálisok - például Szanyi Tibor MSZP-s és Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő, valamint a Magyar Liberális Párt - "ma is bevándorláspárti álláspontot képviselnek", "csak Brüsszel számára próbálták az időt húzni".

Ha a szocialistákon és a liberálisokon múlna, megadnák a kényszerbetelepítés jogát Brüsszelnek - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a Kúria azonban nem fogadta el az álláspontjukat.

A kényszerbetelepítés ügye nemzeti szuverenitási kérdés, "ha Brüsszel kényszerbetelepítést akar, akkor erről a nemzeteknek kell döntést hozni" - ismertette a kormány véleményét.

Rogán Antal hozzátette: a mostani közvélemény-kutatási adatok szerint a magyar polgárok minimum kétharmada, de inkább 70 százaléka gondolja úgy, hogy helyes egy ilyen népszavazás, és szeretné azon elmondani a véleményét.

Szavai szerint Brüsszelben "egyre őrültebb javaslatok látnak napvilágot", egyáltalán nem adták fel a kényszerbetelepítés ügyét, "mindössze az angliai népszavazást várják meg, és azt követően ez a terv gyorsan az európai uniós intézmények asztalára fog kerülni".

Ezért a magyarországi referendumot mihamarabb meg kell tartani - jelentette ki, hozzátéve, a kormány arra fogja kérni az embereket, hogy tegyék világossá: csak a magyarok dönthetnek arról, kiket fogadunk be az országba és kiket nem.

Megjegyezte, szerinte "nem is a részvétel a legfontosabb, hanem az, hogy a magyar emberek hogyan fognak erről a kérdésről dönteni".

Arra a kérdésre, felmerült-e esetleg, hogy "bevárják" az ellenzék népszavazási kezdeményezését, és azzal együtt írják ki a referendumot, Rogán Antal azt felelte: amiben az MSZP ma aláírásokat gyűjt, az "finoman szólva nevetséges".

A jegybanki alapítványokkal kapcsolatos kérdésre a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője azt válaszolta: Matolcsy Györgyöt sokan azért támadják, mert sikeres jegybankelnök, s a tevékenysége az ország javát szolgálja. Az ő munkájának az eredménye, hogy a korábban veszteségeket termelő Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma nyereséges - mondta, azt is Matolcsy György munkájának eredményei közé sorolva, hogy a magyar gazdaság ma úgy nő, hogy közben alacsony az infláció.

Az alapítványok vagyonáról szólva megjegyezte: az nem lett kisebb, sőt talán még nőtt is. Hozzátette, egyetért azokkal az alapítványi célkitűzésekkel is, amelyek oktatástámogatásra, ösztöndíjak biztosítására vagy éppen könyvkiadásra vonatkoznak.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Színpadon Nagy Feró réges régi punk rockoperája, a Hamlet

Színpadon Nagy Feró réges régi punk rockoperája, a Hamlet

Mostantól színházi előadások színtere is lesz az Akvárium Klub. Az Akvárium Színházi Műhely első előadása január 13-án lesz, méghozzá egy kultikusnak számító darab újragondolásával: Nagy Feró Hamletjét a fiatal színművészekből álló Sicc Production viszi színpadra. Fülöp Kristóf színművészt, a darab egyik szereplőjét és zenei vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Nyolcvan éve történt a Maros utcai tömeggyilkosság – mi lett az elkövetők sorsa?

1945. január 12-én az esztelen vérszomj 44 nő és 40 férfi életének vetett véget Budapesten, a szovjet csapatok által akkorra már körbezárt fővárosban. A tömeggyilkosságnak ma egy emléktábla állít mementót a Maros utca 16. szám alatt. Az elkövetők közül nem mindenki bűnhődött meg, sőt akadt olyan, akit később még a kommunista hatalom is megpróbált felhasználni saját céljai érdekében. 80 évvel ezelőtt Kun András kiugrott minorita pap vezetésével mintegy 20-25 fékevesztett nyilas pártszolgálatos támadta meg a Budai Chevra Kadisa Maros utcai kórházát. Egyetlen szerencsés túlélő kivételével mindenkit lemészároltak. Herczeg Sándor írása.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×