eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Programokkal várják a temetők a látogatókat a hétvégén

Halottak-napi megemlékezésekre várják a látogatókat a hétvégén a budapesti temetőkben. Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatója az InfoRádió Barangoló című műsorának nyilatkozott.

"A halottak napjához kapcsolódóan idén is lesz két temetőben úgynevezett központi megemlékezésünk. Az Újköztemetőben szombat 17:30 órai kezdettel, vasárnap pedig a Farkasréti temetőben szintén fél hatkor kezdődnek a megemlékezések a három történelmi nagy egyház részvételével, illetve Vincze Kinga vezetésével Fehér Anna verseket szaval, Varga Miklós pedig énekelni fog" - mondta el Tóth Gábor.

A Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatója hozzátette: "más temetőinkben is vannak helyi, általában ökumenikus megemlékezések. November 1-jén az Angeli úti, a cinkotai, a rákospalotai, a Tamás utcai temetőben, Csepelen, Óbudán, a megyeri temetőben és Pestszentlőrincen, különböző időpontokban, amelyekért érdemes a temetővel felvenni a kapcsolatot. Még november 2-án délután Csepelen és Óbudán lehet ilyen megemlékezéseken részt venni."

"A budapesti temetők nemcsak szakrális, az elhunytak eltemetésére szolgáló helyek, hanem egyrészt parkok, másrészt rengeteg építészeti remekművel ellátott helyek is, tehát nem kizárólag halottak napján, hanem bármikor várjuk szeretettel a látogatókat. Szeretnénk, ha a látogatószám minden évben, lehetőség szerint, növekedne" - hangsúlyozta Tóth Gábor.

A Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgató kiemelte: "annak ellenére, hogy fák és zöldterületek is vannak, azért csak egy temetőről beszélünk, ezért a kegyeleti kultúra megőrzése fontos dolog, de más különösebb elvárásunk nincs a temetőlátogatókkal szemben, és a budapestiek nagyon jól tudják, mire kell figyelniük, ha egy temetőbe látogatnak."

A témával részletesen foglalkozik az InfoRádió Barangoló című műsora szombaton, a déli hírek után.


Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×