eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Orbán: "Magyarország a stabilitás szigete az unióban"

Európában tovább zajlik a vita a migránsválság megoldásáról, miközben a magyarok már megoldották ezt a határok lezárásával - jelentette ki a kormányfő a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország a stabilitás szigete az unióban, de azért még vannak közös veszélyek. Példaként a terrorveszély növekedését és a közbiztonság csökkenését említette. Azt mondta: az a veszély fenyeget, hogy "beengedjük, sőt behívjuk a Közel-Kelet sajátos belső konfliktusait az EU-ba". "Terroristából egy is sok" - jelentette ki.

Mint fogalmazott: az európai népek kezdenek felébredni, mivel veszélyben látják saját identitásukat. Orbán Viktor a menekültek visszatoloncolásáról azt mondta: Görögországba kell vinni a menekülteket, mert ott léptek be először az unió területére. Megerősítette: a magyar álláspont szerint nem toloncolhatják vissza Magyarországra az itt regisztráltakat, mert a szabályok nem azt mondják, hogy ide kell őket visszaküldeni, hanem azt, hogy oda, ahol először beléptek az EU-ba.

A miniszterelnök a kvótarendszert pedig továbbra is ésszerűtlennek nevezte. Hangsúlyozta: Magyarország továbbra sem fogadja el, mert szerinte nem korrekt és jogtalan is. Szerinte az európai uniós kvótarendszer terve "átnőtt egy még nagyobb veszélybe", mert az Európába beérkezők szétosztását állandó mechanizmussá alakítanák. "Ezt végképp nem fogadjuk el" - jelentette ki Orbán Viktor, közölve: az EU-tagsággal az nem jár együtt, hogy valaki más - Magyarország akarata ellenére - meghatározza, hogy a magyarok Európába illegálisan érkezett embereket fogadjanak be.

Orbán Viktor kijelentette: a tapasztalatok alapján Brüsszel nem oldja meg a migránsválságot, így a nemzetállamoknak kell kidolgozniuk a megfelelő lépéseket, ahogyan azt Magyarország a maga részéről meg is tette.

Emlékeztetett arra is, hogy a menekültinváziót egyrészt az üzlet motiválja, másrészt pedig az aktivisták, akik mindent támogatnak, ami gyengíti a nemzetállamokat.

Orbán Viktor Colleen Bell amerikai nagykövet kijelentéseiről azt mondta: az nem ideológia, hanem az erő politikája; az Egyesült Államok nem támogatja a bevándorlási politika azon válfaját, amit Magyarország képvisel. "Miközben persze az ő érdekeikkel ez nem ellentétes, azért kíváncsi lennék, hogy ha valaki vízum nélkül be akar jutni az Egyesült Államokba, sikerülne-e élve. Aligha" - mondta Orbán Viktor, megjegyezve, hogy ha Magyarország a felét megtenné annak, amit az Egyesült Államok tesz - ahol kerítést, falakat építenek és "tűzparancs van" -, akkor "a keresztvizet is leszednék rólunk".

A miniszterelnök szerint a magyar gazdaság abba az irányba halad, amerre mennie kell. Orbán Viktor azt mondta: a kormánynak sikerült olyan intézkedéseket hoznia, amivel növekedett a foglalkoztatottság. A rendszerváltás óta nem dolgozott ennyi ember, mint most. Hozzátette: keresni kell azokat az eszközöket, amivel további félmillió embernek lehet munkát adni.

Orbán Viktor az állami földek eladásáról azt mondta: valótlanságot állít az, aki az érdekköröknek juttatott földekről beszél. Emlékeztetett arra, hogy 300 hektárnál több földje egyetlen magánszemélynek sem lehet, ami az egyik legfontosabb szabály. Hangsúlyozta: a magyar föld a bevándorláshoz hasonlóan a szuverenitás ügye, ezért kell magyar kézben lennie. "Akkor vagyunk biztonságban, ha a gazdáknál van a föld, meg kell akadályozni - az EU-s szabályok tiszteletben tartása mellett (...) -, hogy külföldiek szerezzék meg a magyar termőföldet" - fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×