eur:
395.31
usd:
371.12
bux:
65071.77
2024. április 19. péntek Emma

Fél millió új munkahely megteremtését ígérte a miniszterelnök - a nap hírei

Fél millió új munkahely megteremtését ígérte a következő időszakban a miniszterelnök. Európa mindaddig védtelen lesz a bevándorlókkal szemben, ameddig Görögország déli határát nem tudja megvédeni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.Támogatta Pest megye önálló régióvá válását a közgyűlés.

Fél millió új munkahely megteremtését ígérte a következő időszakban a miniszterelnök. Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: a kormánynak sikerült olyan intézkedéseket hoznia, amivel növekedett a foglalkoztatottság. Hozzátette: keresni kell azokat az eszközöket, amelyekkel tovább lehet bővíteni a foglalkoztatottak körét. Az állami földek eladásáról azt mondta: valótlanságot állít az, aki az érdekköröknek juttatott földekről beszél.

Európa mindaddig védtelen lesz a bevándorlókkal szemben, ameddig Görögország déli határát nem tudja megvédeni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter, miután Athénban tárgyalt a görög külügyminiszterrel úgy fogalmazott: Görögország külső határa jelenleg átjáró ház, ez komoly biztonsági kihívást jelent az uniónak és Magyarországnak.

A belügyminiszter szerint a visegrádi országok példát mutattak összefogásból az illegális bevándorlás kezelésében. Pintér Sándor a Készenléti Rendőrségen köszöntötte a határvédelemre az országba érkezett 50 cseh rendőrt. Hozzátette: január elseje óta 101 országból több mint 390 ezren lépték át jogellenesen a magyar határt.

Az európai uniós források felhasználása mellett a magyar költségvetésből további ezer milliárd forintot fordítanak közlekedésfejlesztésre a 2020-ig tartó uniós időszakban - közölte a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Tasó László elmondta: a hazai forrásból hét útfejlesztés valósul meg, emellett 400 kilométernyi vasútvonalat villamosítanak.

A főpolgármester szerint még az idén lesz megállapodás a tömegközlekedés finanszírozásáról. Tarlós István azután beszélt erről, hogy csütörtökön Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel egyeztetett. Megjegyezte: a költségvetésben meghatározott 24 milliárd forint állami támogatást még nem utalták át, ezért a főváros 13 és fél milliárd forintos kölcsönt ad a Budapesti Közlekedési Központnak.

Támogatta Pest megye önálló régióvá válását a közgyűlés. Jelenleg Pest megye a fővárossal közösen alkotja a közép-magyarországi régiót, és Budapest hatása miatt az egy főre jutó GDP tekintetében a közösségi átlag fölött áll, ezért 2015 és 2020 között nem jogosult olyan mértékű és feltételrendszerű európai uniós támogatásokra, mint a fejletlenebb régiók.

Szeptemberben másfél százalékkal csökkentek az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest. A KSH adatai alapján az év első 9 hónapjában a belföldi értékesítés árai 3 százalékkal mérséklődtek, az exportértékesítésé 0,4 százalékkal emelkedtek, összességében az ipari termelői árak 0,9 százalékkal csökkentek 2014 január-szeptemberéhez képest.

Nem költözik a Városligetben felépítendő Új Nemzeti Galéria épületébe a Ludwig Múzeum - közölte a Liget projekt miniszteri biztosa. Baán László elmondta: a kormány október 20-ai döntése alapján az Új Nemzeti Galéria épülete mintegy 20 százalékkal kisebb lesz és kivitelezési költsége is alacsonyabb lehet. Hozzátette: nem a Liget projekt részeként épül meg az Építészeti, illetve a Fotómúzeum, új pályázatot írnak ki a Néprajzi Múzeumra.

Engedélyezte a Magyar Broadcasting Kft. irányításszerzését a TV2 felett a Gazdasági Versenyhivatal. Az indoklás szerint nincs azonos tevékenysége a televíziós műsorok készítésével és sugárzásával foglalkozó TV2 és a CEE vállalkozásokat magában foglaló csoportnak, valamint az elsősorban játékkaszinók üzemeltetésével és filmforgalmazással foglakozó, Andrew Vajna által irányított vállalkozásnak.

Jelentősen javult a magyar háztartások pénzügyi helyzete az elmúlt egy évben, így jobbak lettek a lakosság megtakarítási lehetőségei is - derül ki a Takarékbank Takarékossági Világnap alkalmából kiadott sajtóközleményéből. Az állampapírok és a befektetési jegyek voltak a legkeresettebb megtakarítási termékek, de a lakosság körében a készpénz aránya nőtt a legnagyobb mértékben.

A köztársasági elnök állásfoglalását kéri a férfiak nyugdíjba vonulása ügyében hozott döntésről a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Kordás László az Áder Jánosnak címzett nyílt levelében azt kifogásolja, hogy a Kúria október 27-én helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát. Ebben a testület megtagadta a férfiak kedvezményes, 40 év utáni nyugdíjba vonulása ügyében benyújtott népszavazási aláírásgyűjtő ív hitelesítését.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×