eur:
393.75
usd:
365.31
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A pécsi egyetem partnerintézménye lesz a Gandhi gimnázium

A Gandhi gimnázium a Pécsi Tudományegyetem partnerintézménye lesz, Európa első roma nemzetiségi középiskolája és az egyetem együttműködése elsősorban a pedagógusnak készülő hallgatók szakmai gyakorlatára terjed ki - tudatta az iskola.

A közlemény szerint a Gandhi gimnáziumot az egyetem tanárképző központja értesítette arról, hogy a partnerintézményi címre beadott pályázata sikeres volt és keretmegállapodást kötnek az iskolával.

Ez az intézményben folyó oktató-nevelő munka elismerése - idézte a gimnázium Déri Ildikó igazgatót, aki úgy véli: az együttműködés hitelesebbé, nyitottabbá teszi az iskolát, az újfajta elvárások pedig még színvonalasabb munkára késztetik a pedagógusaikat.

A Gandhi gimnáziumot több mint két évtizede alapították azzal a céllal, hogy a roma fiataloknak nyelvük, kultúrájuk, történelmük, életmódjuk figyelembevételével tegyék lehetővé a tanulást, az ismerkedést a tudományokkal, segítsék a tehetséggondozást, a roma értelmiség nevelését.

Céljuk továbbra is az, hogy az intézményt minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza, akiből az iskola segítségével a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, ugyanakkor a hagyományaira is büszke felnőtt válhat - írták.

Hozzátették: a gimnázium ezért tovább erősíti beiskolázási tevékenységét, és ebben a félévben négy nyílt napon is bemutatkozik az érdeklődőknek. A következő ilyen eseményt november 24-én tartják.

A gimnázium kitért arra, hogy jó ütemben halad a kollégium épületegyüttesének felújítása és átalakítása, a beruházás mintegy félmilliárd forint pályázati támogatásból ez év végére befejeződik.

Emlékeztettek arra, hogy Baranyában megkezdődött egy Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ létrehozása. A november végén záruló és a nemzetiségi kultúra jobb megismertetését célzó projekt részeként a Gandhi gimnáziumban kreatív digitális információs és alkotóközpont kezdi meg működését, magába foglalva egy hang- és videostúdiót, nyelvi labort, háromdimenziós technikát alkalmazó oktatótermet.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×