Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Ezek az MSZP kifogásai a földvagyonról szóló törvény módosításával szemben

Szakmai és politikai kifogásai is vannak az MSZP-nek a földvagyonról szóló törvény módosításával szemben - mondta Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.

A politikus szerint az a legnagyobb baj a javaslattal, hogy elvenné a föld kezelésének jogát a természetvédelem alapjául szolgáló nemzeti parkoktól. Hangsúlyozta: a természetvédelmi területeknél a legfontosabb elv nem a gazdasági haszonszerzés, hanem a természet megőrzése, ezt a célt szolgálják a nemzeti parkok. Véleménye szerint a természet megőrzéséhez a földalapkezelő szervezetnek sem infrastruktúrája, sem szakmai tudása nincs.

A politikai kifogásukról szólva azt mondta: eddig is az volt a baj a földhasznosítási gyakorlattal, hogy a Fidesz a magyar termőföld hasznosítását kifejezetten politikai célokra is felhasználta. Hozzátette: annak örülnek, hogy sok új földhasználó van, és hibának nevezte, hogy korábban kevés helyi gazdálkodó használhatta a földeket. Ugyanakkor szerinte "az újonnan bérbe adott földeknek jelentős része valamilyen korrupciós cselekedet útján került a hasznosítókhoz".

Harangozó Gábor megismételte: a földvagyonról szóló törvény módosításáról az MSZP csak feltételekkel hajlandó tárgyalni. Benyújtottak egy határozati javaslatot annak érdekében, hogy a nemzeti parkok földjeit ne lehessen más szervezet hasznosításába átadni. Emellett azt is elvárják, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal bevonásával vizsgálják meg az eddigi pályázatokat, és ahol visszaélés merül fel, ott vonják vissza őket és írjanak ki újat helyettük.

A héten Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető felszólította Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, hogy kezdjen az ellenzékkel tárgyalásokat földügyben, miután kedden az Országgyűlés nem fogadta el a földvagyonról szóló törvény kétharmados támogatást igénylő részeit, és ezért elhalasztották a jogszabály zárószavazását.

A Földművelésügyi Minisztérium sajtóirodája kedden közölte: Fazekas Sándor eleget tesz Rogán Antal kérésének.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hiába a rekordokat döntő árverések,  nincs minden rendben a műkincspiacon

Hiába a rekordokat döntő árverések, nincs minden rendben a műkincspiacon

Parádés évzárásnak lehettünk tanúi a műtárgypiacon, az utolsó nagy árveréssorozaton New York-ban minden összejött, kivételes, ritkaságokban gazdag gyűjtemények kerültek szinte varázsütésre kalapács alá, és a vásárlók nem voltak hálátlanok. A nagy aukciósházak mérlege látványosan alakult, és az elemzők három évnyi kopp után, ismét aranykort emlegettek. A józanabb elemzők, igaz nem túl hangosan, de arra figyelmeztettek, hogy a látványos, a műkereskedelmet valóban húzó eredmények „felül” születtek, deréktájon inkább a hajdani esztelen árak kiigazítását lehet megfigyelni, míg a spekulánsok kedvenc terepét jelentő, olcsó befektetést kínáló kortársak mintha elvesztették volna vonzerejüket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×