Infostart.hu
eur:
385.4
usd:
331.88
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Majdnem 600 kilométeren van árvízi készültség

A Murán tetőzött az árhullám, a védekezés súlypontja a Drávára helyeződött át, itt kell összpontosítani az erőket - mondta az országos katasztrófavédelmi főigazgató szerdán a Baranya megyei Sellyén. Összesen 569,6 kilométeren van árvízi készültség az országban.

Bakondi György a Dráván levonuló árvíz elleni védekezést irányító katasztrófavédelmi régiós törzs új székhelyén azt mondta: az árvízi védekezés során a dél-dunántúli térségben három területre fordítanak különös figyelmet: a Dráván egy 25 kilométeres szakaszra, ahol az idén megemelték a gátat; a Mecsekből érkező kisebb vízfolyásokra, egyebek mellett a Fekete-vízre, mivel ezeket a Dráva visszaduzzaszthatja; továbbá a csúszásveszélyes partfalakra, magasfalakra.

Kiemelte: nagyon jelentős erőket mozgósítottak, a több mint kétezer hivatásos tűzoltó mellett önkéntes tűzoltók, rendőrök, vízügyi szakemberek, rendészeti szakközépiskolások és önkéntesek vesznek a védekezésben. A katasztrófavédelmi szakemberek és a térség polgármesterei is folyamatosan egyeztetnek, együttműködnek a horvát kollégákkal - sorolta a főigazgató, hangsúlyozva: példás az együttműködés a vízügy, a rendvédelmi szervek, a kormányhivatal, a lakosság és a szomszédos Horvátország között.

Jelenleg összesen 569,6 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) az MTI-vel. A jelentés szerint 234,2 kilométeren (a Dráván, a Rábán, a Lajtán, a Murán és a Principális-csatornán) a legmagasabb, harmadfokú készültséget rendeltek el, 50,4 kilométeren, a Dráván és a Rábán másod-, 285 kilométeren (a Dunán, a Rábcán, a Zalán, a Sajón és a Marcalon) pedig elsőfokú az árvízvédelmi készültség.

Az árvízi és a belvízi helyzet miatt öt megyében tizenhat útszakasz van teljesen lezárva: a 74-es főút Nagykanizsát elkerülő szakasza Zala megyében és tizenöt mellékút. A közlemény szerint Vas megyében hat, Veszprém megyében négy, Győr-Moson-Sopron megyében három, Zala megyében kettő és Komárom-Esztergom megyében egy útszakaszt zártak le. Elzárt település nincs az országban.

Belvíz miatt tíz vízügyi igazgatóság területén összesen 40 szakaszon rendeltek el készültséget. A reggeli adatok alapján 48 300 hektár (ebből 22 600 hektár vetés-szántó) van víz alatt.

A Rába több szakaszán emelték az ár- és a belvízvédelmi készültség szintjét az érkező árhullám miatt délelőtt. Árpás és Répceszemere között, valamint Marcaltő és Kemenesszentpéter térségében harmadfokúra, Mérges, Kisbabot, Mórichida és Rábacsécsény körzetében pedig másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget.

Levonulóban az árhullám a Sajón, a folyó felső szakaszán kedden tetőzött, szerdán már apadt a vízszint.

Több mint húsz centiméternyit apadt a Rába vízszintje reggelre Sárvárnál a kedd esti 380 centiméteres tetőzéshez képest. A Csörnöc-völgyben mezőgazdasági területek állnak víz alatt, de ott is lassú apadás kezdődött.

A rekordvízállás után jelentősen apadt a Mura, ahol továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Zalán ugyanakkor nagy tömegű árhullám vonul le.

Az Ipoly vízszintjének jelentős apadása és a szlovákiai szakaszon mért kedvező értékek miatt megszűnt az árvízvédelmi készültség Ipolytarnócon.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×