Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

"Bizniszpártok" alakultak az állami támogatás reményében - lapszemle

Magyarországi mini-adóparadicsomokról ír a nol.hu, az Index pedig arról az esztergomi szakközépiskoláról közöl cikket, ahol nem normális, ha nem bukik meg a diák.

"Bizniszpártok" sora jött létre a választások előtt az állami támogatás reményében - írja a Népszabadság. A cikk szerint már egy baráti társaságnak is megéri pártot alapítani és ha 27 körzetben tudnak jelöltet indítani, 147 millió forintot kapnak. Ha pedig mind a 106 egyéni választókörzetben jelen lesznek, 597 millió forintban részesülnek, ami még akkor is megéri, ha nem érik el a 2 százalékot és jelöltenként 1-1 milliót vissza kell fizetniük.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy érvénytelennek mondott ki egy autóhitel-szerződést a Fővárosi Törvényszék, mert a dokumentumot a pénzintézet helyett egy olyan kereskedő írta alá, akinek erre nem volt jogosultsága. Bihari Krisztina, az adóst képviselő ügyvéd a lapnak azt mondta: a bíróság precedensértékű ítéletet hozott, a döntés több ezer adós szerződésére lehet hatással.

Az Indexen arról az esztergomi szakközépiskoláról olvashatnak, amelyben nem normális, ha nem bukik meg a diák. A félévkor volt olyan osztály, ahol 28-ból 24 tanuló bukott meg. Egy szülő szerint a buktatást néhány tanár a gyerekek terrorizálására használja, de az iskola igazgatója úgy látja, hogy náluk körülbelül olyan a helyzet, mint a többi hasonló intézményben: sok diák eleve nem akar tanulni, és az órákra sem jár be.

Szinte valamennyi pénzintézet csatlakozott a NAV elektronikus kommunikációs rendszeréhez - közölte a Magyar Nemzet. Az adóhatóság ezt a rendszert használja a köztartozást felhalmozó magánszemélyek bankbetéteinek és számláinak felkutatására. Aszalós Andrea, a szervezet sajtóreferense elmondta: az új rendszer nyomán a tavalyi év második felében 34 ezer alkalommal jutott a hatóság új adatokhoz és az adóellenőrök számos olyan bankszámláról szereztek információt, amelyről korábban nem volt tudomásuk.

A nol.hu-n a magyarországi mini-adóparadicsomokról olvashatnak, több kistelepülés ugyanis nulla, vagy a nagyvárosi helyi adókhoz képest igen kedvezőnek számító, 0,2-0,3 százalékos iparűzési adóval csábítja a székhelyükön jelenleg ennél jóval nagyobb adókulccsal terhelt cégeket. Ezek persze nem költöznek sehova, a székhelyváltás csak papíron zajlik le, rosszul egyedül a cégek valós székhelyének számító városok járhatnak.

Egy uniós irányelv szerint nincs jövője a visszaszámlálóval ellátott közlekedési lámpáknak - írja az Index. Debrecenben az önkormányzati kezelésű utak tele vannak velük, az állami utakon viszont nincs egy sem, mert az állami közútkezelő veszélyesnek tartja. Miskolcon, Békéscsabán, Szombathelyen, Siófokon és Pécsett is van már ilyen lámpa, ami a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előterjesztése szerint hamarosan bekerülhet a KRESZ-be is.

Könnyen lehet, hogy Skócia rosszul járna, ha kilépne az Egyesült Királyságból - írja a portfolio.hu. A független skót állam például nem használhatná tovább hivatalosan az angol fontot, mint fizetőeszközt. A kilépésről szeptember 18-án esedékes népszavazás emiatt is nagyon megosztja a skót közvéleményt.

A pénzcentrum.hu-n arról olvashatnak, hogy a számlákhoz igényelt bankkártyákhoz kapcsolódó költségek is tartogathatnak igen kellemetlen meglepetéseket, ezért az ügyfeleknek például érdemes átgondolniuk, hogy valóban dombornyomott kártyára van-e szükségük, illetve célszerű megtudniuk, hogy valóban nem fizetnek-e tranzakciós illetéket a kártyás vásárlásaik után.

A Napi.hu szerint Brüsszel elégedett Budapesttel. Az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága ugyanis a nemrég lezajlott felügyeleti látogatásról készült elemzésében üdvözölte a magyar makrogazdasági helyzet javulását.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×