Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
315.09
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Mozgósításra készül az MSZP

Az új választójogi törvény mozgósítási kampányra készteti az MSZP-t - mondta Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke egy pécsi sajtótájékoztatón. A politikus szerint megvan az a tömeg, amely kormányváltást akar, ezért minden demokratikus ellenzéki párt számára az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan tudja a szavazófülkéig elhívni a választókat.

A változáshoz a pécsiekre is szükség van címet viselő, Tóth Bertalan és Szakács László országgyűlési képviselőjelöltekkel együtt tartott sajtótájékoztatón Mesterházy Attila kijelentette: az MSZP úgy tekint a választásra, mint egy erős logisztikai, mozgósítási versenyre. "Számunkra a tartalmi kérdéseken túl az a nagyon fontos, hogyan tudjuk elmondani az embereknek programunkat, hogyan tudunk motivációt adni nekik, hogy részt vegyenek a választáson" - fogalmazott a pártelnök.

Mesterházy Attila az MSZP fő választási üzeneteivel kapcsolatban hangsúlyozta: baloldali szociáldemokrata értékrendet képviselnek, ami azt jelent: kormányra kerülésük esetén azoknak a családoknak adnának többet, amelyek nehéz anyagi helyzetben vannak.

Példaként felhozta: ha arról kell dönteni, hogy futballra és stadionépítésekre költsenek több százmilliárd forintot vagy szüntessék meg a kórházi várólistákat és biztosítsák ingyenesen a gyógyszereket a hat éven aluli gyermekeknek, az utóbbi intézkedéseket választanák.

Elmondta: három intézkedés mentén csökkentenék a kiskeresetűek terheit. Egyrészt bevezetnék azt a többkulcsos, igazságosabb személyi jövedelemadó-rendszert, amely a nagyobb jövedelműeket nagyobb mértékben, a kisebb keresetűeket kisebb mértékben adóztatnák meg.

Másodsorban - ahogy azt korábban javasolták a parlamentben - bővítenék az alapvető élelmiszerek körét, s ezeket kedvezőbb áfakulccsal adóztatnák meg. Harmadrészt, mondta a pártelnök, a rezsicsökkentést tenné igazságosabbá az MSZP oly módon, mondta mennyiségi és jövedelmi felső korlátot vezetnének be, magyarán a sok energiát fogyasztók, nagyobb jövedelemmel rendelkezők kisebb mértékben részesülnének a támogatásokból, mint a nehezebb körülmények között élők.

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy az MSZP kormányra kerülése esetén megtartaná a bankadót hosszú távon is, ám a szektorális közterheket, a közműadót lépésről lépésre, több év alatt kivezetnék a költségvetésből.

Tóth Bertalan, az MSZP pécsi országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta, a baranyai megyeszékhelyen elsősorban munkahelyekre van szükség, ezért a jövőben kormányzati lépéseket kell tenni a pécsi déli ipari park beruházásokkal, befektetőkkel való feltöltéséhez. Úgy fogalmazott, olyan programra van szükség a térségben, amelyben az állam az uniós támogatásokkal a beruházások, termelő üzemek létesítése mellé áll.

Szakács László, az MSZP pécsi és komlói országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta, az egykori bányászvárosok számára a bányászipar újraindítása is kulcsfontosságú a jövő szempontjából. Ezért, tette hozzá, szükség van arra, hogy valós kormányzati lépések történjenek a szakemberképzés újraindítása, az iparág újjáélesztése érdekében.

Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×