Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.83
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Új törvény szabályozza a fizetési szolgáltatókat

Az Országgyűlés a kormány javaslatára kedden törvényt fogadott el a fizetési szolgáltatókról. Ez alapján ilyen szervezetnek minősül a pénzforgalmi intézmény, valamint az elektronikuspénz- és az utalványkibocsátó is.

A képviselők 263 igen szavazattal, 70 nem ellenében és öt tartózkodás mellett hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezését.

A törvény alapján a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó csak a felügyeletüket ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyével tevékenykedhet, míg az utalvány kibocsátónak elég ugyanitt bejelentést tennie tevékenysége megkezdéséhez.

A parlament döntése értelmében előbbi két típusú szervezet pénzügyi szolgáltatást is végezhet, az utalványkibocsátók azonban csak kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra jogosultak.

Pénzforgalmi szolgáltatás alatt számlavezetés, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása érthető, nem tartozik ugyanakkor ebbe a körbe a csekk és az elektronikus pénz kibocsátása. Szintén pénzforgalmi szolgáltatásnak minősül a távközlési, illetve digitális eszközökkel teljesített fizetési művelet.

A pénzforgalmi intézmények és az elektronikuspénz-kibocsátók ügyfeleiknek saját eszközeikből kölcsönt nyújthatnak legfeljebb egy éves lejáratra.

A pénzforgalmi intézményeknek tevékenységükhöz legalább 37,5 millió forint induló tőkével kell rendelkezniük, az utalvány kibocsátónál ugyanez a minimális tőkekövetelmény 10 millió forint.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×