Biztosan jól írják körül abban, hogy szimpatikus, abban, hogy szerény, abban, hogy a fölösleges pompát kerüli. De fölösleges pompát az utóbbi évtizedekben már nemigen volt ésszerű és szokásos hajszolni az egyházban. Tehát nagyon jól tudjuk azt, hogy milyen világban élünk, milyen problémái vannak az emberiségnek is, és tudjuk azt, hogy nekünk mindig is, nemcsak mostanában, hanem mindig is különleges küldetésünk volt a szegényekhez. Egyszerűen azért, mert Jézus messiási mivoltának az egyik jele, amire ő maga is hivatkozik a prófétai idézet, hogy a szegényeknek hirdetik az örömhírt. Nos, ezt a mostani pápa igazán tudatosan képviseli.

Az egyházon belül jól fogadják ezeket a népszerű gesztusokat? Egyáltalán, az egyházon belül a népszerűség, az fontos?

Természetesen, de nem hiszem, hogy itt népszerűség-hajhászásról van szó. Itt arról van szó, hogy bizonyos lényeges pontjait a keresztény üzenetnek a Szentatya direkt közvetlenséggel, hangsúlyosan adja elő. Tehát azt hiszem, hogy jobban fölismerhető talán vagy feltűnőbb ez, hiszen röviden és közérthetően teszi.

A közérthetőség szét fog áradni az egyházban?

A közérthetőség jelen van az egyházban, különben nem léteznénk, és az új evangelizációról beszélve újra és újra előkerül. Már például a modern tömegtájékoztatás kapcsán is, hogy mit lehet a világhálón kommunikálni. A világhálóra föl lehet tenni több száz oldalas könyveket is, de azért, hogyha azt akarjuk, hogy sokan olvassák, ott rövid és nagyon jól megfogalmazott üzeneteket kell leadni. Ugyanakkor tudni kell azt, hogy a hitünk egész gazdagságát ezen a nyelven nem lehet kifejezni. Azonban egy első meghirdetésre, azt hiszem, hogy ez kiváló és ma szükségesebb, mint valaha.

Szokták mondani, hogy az új pápa latin-amerikaiságának is van jelentősége. Más azt mondja, hogy nincsen onnantól kezdve, hogy ő az új pápa. Van vagy nincs?

Mindenki született valahol, mindenkinek van egy kulturális háttere, van élettapasztalata, tehát akarva-akaratlan magával hoz sok mindent a hazájából. Ilyen értelemben van jelentősége. Olyan értelemben nincs, hogy az egyetemes katolikus küldetést képviseli, ezt akarja képviselni, és ez az általános bizalom nyilvánult meg az ő irányában.

Annak van jelentősége, hogy latin-amerikai pápát választottak?

Hát a latin-amerikaiak számára bizonyára jó érzés, hogy a katolikusoknak jelentős része azon a kontinensen él, és íme, most a pápa is onnan került ki. Azt hiszem, hogy a többiek számára nem elsősorban annak van jelentősége, hogy ő latin-amerikai, hanem annak, hogy, mondjuk nem európai, mint az eddigi szokás volt, tehát egy kicsit jobban hangsúlyozza az egyház egyetemes jellegét. Vagyis például mi, európaiak mintegy felhívást kapunk ebben a tényben arra, hogy gondolkozzunk el arról, hogy mi az európai egyháznak a sajátossága, mi a mi saját küldetésünk, üzenetünk, feladatunk, ami csak a mienk, amit más nem fog helyettünk ellátni, ami nem magától értetődő, hanem tudatosítani kell magunkban.

Nincsen bírálat a latin-amerikai pápa megválasztásában Európa felé?

Én nem gondolnám, hogy ilyenfajta bírálat lenne benne. Az igaz, hogy Európában nagyon jelentős a szekularizáció, de hát minden földrésznek megvannak a maga problémái, Latin-Amerikában például az új vallási mozgalmak, szekták terjedése, bizonyos országokban a katolikusok arányának a mérhető csökkenése azért ott is jelentkezik és jelentkezik a társadalomnak egy nagyfokú polarizálása, aminek helyenként bizony az egyházban is megvan a leképeződése. Tehát minden földrésznek megvannak a sajátos gondjai.

Mennyire akarja a világegyház felhasználni az új pápa iránt kifejeződő rendkívüli médiafigyelmet? Ennyi hirdetést semennyi pénzért nem lehetne vásárolni a világon.

Azt hiszem, hogy maga ez a figyelem is jele annak, hogy nem pont csak egy-egy személy érdekli a világot. Ahogy II. János Pál pápa esetében sem csak az ő személye érdekelte a világot, hanem a világnak Krisztus kell. A világ azt szeretné látni, hogy az egyházon keresztül mi az az üzenet, ami minden idők emberének szól. Tehát ösztönösen vágyunk erre a szabadító üzenetre, és ezért figyel a világ, hogy az új pápának a szavaiban, a gesztusaiban, a személyiségében hogyan jön át. Mi az, ami lényeges igazságként tükröződik benne.

És a korábbi pápa gesztusa, hogy merte azt mondani, hogy nem tudom, nem bírom tovább csinálni, ez az üzenet?

Én azt hiszem, hogy minden pápának a személyes tetteiben, különösen az utolsó évszázad nagy pápáinak az esetében egyértelműen más és más oldalról ugyanaz a közös igazság villan fel. Tehát például az utolsó hetek, hónapok II. János Pál pápa életéből, az is egy rendkívüli élmény volt, nem is csak a hívő emberek számára, tehát ő vállalta azt, hogy az öregség, a betegség, a halálküzdelem a világ nyilvánossága előtt történjen, és kitartott hűségben. Neki ez volt a tanúságtétele. Benedek pápa hasonló hittől vezetve alázattal vállalta azt, hogy egy bizonyos kor és egy bizonyos egészségi állapot után azt mondta, hogy alázattal leteszi ezt a hivatalt, jöjjön a következő.

Milyen lesz a két pápa együttélése egymástól néhány méterre a Vatikánban? Nem volt még ilyen.

Ilyen nem volt még, de azt hiszem, hogy Benedek pápa olyan bölcs és szerény ember, hogy nyilván nem lesz ez probléma. Az eddigiekben nem látszik még a híre vagy a nyoma sem annak, hogy bármiféle gond ebből adódna.

Egy egyszerű ember arra kíváncsi, hogy beszélgetnek-e? Ferenc Pápa kér tanácsot Benedek pápától? Fölhívja telefonon: hogyan vezessem az egyházat, amikor itt van ez a probléma. Így működik?

Nem hiszem, hogy ez lenne az alaphelyzet. Benedek pápa, hogyha úgy érezné vagy úgy érezte volna, hogy ő mindenre tudja a legjobb megoldást, akkor nyilván tovább vezette volna végig az egyháznak az ügyeit. Tehát az ő alázatosságában benne volt az, amit szó szerint mondott is egyébként, hogy úgy érzi, hogy ő már nem tudja úgy vezetni a pápai tisztséget, ahogyan ő maga is a legszükségesebbnek vagy legjobbnak tartaná.

Látják már az egyház vezetésének új modelljét? Mert hogy állítólag az egyházi államtitkár szerepe kisebb lesz, de ezek mind találgatások egyelőre.

Itt sokféle gondolat megfogalmazódott Benedek pápa lemondása kapcsán is értelemszerűen. Ebben voltak kritikák, némelyik talán megalapozott, mások alaptalanok. Nem hiszem, hogy alapvető változásokra kerülne sor rövid időn belül. Voltak olyan kritikák például, hogy az államtitkárságnak a működése túlságosan beárnyékolja az egyes kongregációknak a hatáskörét. Na de hát, könyörgöm, majdnem minden kormányapparátusban a világon előfordul, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban is van egy íróasztal valami olyan ügykör számára, amire egyébként van egy minisztérium is. Tehát én azt hiszem, hogy az ilyenfajta szervezeti jelenségek, azok jönnek és mennek, és éppúgy előfordulnak a világ kormányainál, mint ahogyan a Szentszéknél is.Egy pápa személye mennyiben ad új irányt vagy árnyalatot egy világegyháznak? Mekkora a mozgástere egy pápának?

Attól függ, hogy melyik pápának milyen történelmi korszakban. Jelenleg egészen biztos, hogy talán éppen a nagy médiaérdeklődés vagy a média és a biztonsági szempontok nagy nyomása miatt rendkívül korlátozott a személyes mozgása a pápának.

Úgy értettem a személyes mozgást, hogy a saját döntéseivel a világegyház irányát, politikáját képes-e befolyásolni az alapján, hogy nekem ez inkább tetszik, inkább a meggyőződésem.

Természetesen vannak hangsúlyok, vannak olyan szellemi és szimbolikus irányok, amik egy pápa egyénisége alapján jelennek meg vagy kerülnek előtérbe az egyházban. Tehát nyilván nem egy gyökeres változásról van itt szó, hanem stílusbeli dolgokról, olyan elemekről, akár a tanításban, akár a szimbolikában, amit egy-egy pápa személyesen különlegesen aktuálisnak tart. És mindegyik pápának ezek a hangsúlyai egy bizonyos mozgást váltottak ki a világegyházban. Tehát figyelünk a pápára és értékeljük azt, amit tesz, keressük azt, hogy ő hogyan fejezi ki a krisztusi szeretetet.

Rövid idő telt el még a megválasztása óta. Lát, látnak már ilyen hangsúlybeli eltolódásokat?

Hát nem ellentétet, de hangsúlyt mindenképpen jelent az, hogy ő erőteljesen az egyszerűség, a szerénység gondolatát hangsúlyozza. Persze ez sem jelent törést, nyilván ő sem fog gyalog járni a távolabbi célpontokhoz.

Bármennyire is szeretne, gondolom.

Hát igen, ez benne lehet. Ugyanakkor érdekes volt az az ismételt hangsúlya, amivel a perifériákon, a peremvidékeken élő emberekről beszélt. Itt szó van a társadalom perifériájáról, tehát a szegényekről, a börtönben lévőkről, a hajléktalanokról, kisebbségekről, a diszkriminált emberekről, de szó van a világ perifériáiról is. Tehát, mondjuk a harmadik világ olyan zónáiról, ahol bizony elhanyagolják az emberi szempontokat.

Látják azt, hogy az egyház iránt érdeklődő hívők kezdenek visszatérni a templomokba? Netán jönnek újak? Azért kérdezem, mert Olaszországban nemrég jött ki egy felmérés, hogy Benedek pápa lemondása és Ferenc pápa megválasztása vonzerő, mennek vissza az emberek a templomokba.

Na most Benedek pápa megválasztásakor is nagy volt az ováció, a téren Benedek pápa szolgálatának az elején is volt nagyfokú kíváncsiság és lelkesedés. És ez később sem tört meg, legfeljebb, ahogy az évek haladtak, a gyakran látott dolgok, ugye, szokásossá válnak. Ferenc pápa esetében az olaszok körében van nyilván még egy szempont azért. Gondoljuk el, hogy mi mit éreznénk, ha egy határon túli magyar lenne, mondjuk a pápa, vagy pedig egy magyar egyházi vezető. Hát nyilván azt gondolnánk, hogy ez is egyfajta sajátos szimpátiának lehet az alapja.

De egyébként lehet? Tehát nyilván szimpátiának lehet, de egy ország, amely pápát ad a világnak, annak az országnak onnantól kezdve jobb?

Ez nagy kérdés. A világtörténelem sokarcú. Az biztos, hogy egyfajta érdeklődés fordul az illető ország vagy város felé. Ez még Olaszországon belül is régen az egyes régiókra érvényes volt. Felfigyeltek arra, hogy az országnak melyik részéből származik a pápa. Gondoljunk például XXIII. Jánosra, az ő származási régióját különösen figyelték abban az időben, és később is azt mondták, hogy íme, ennek a tájnak, ennek a közösségnek a szülötte ilyen nagy pápa lett. Szóval valamiféle hatása ennek van. De az biztos, hogy az olaszok úgy érzik, hogy nagyon az övék a Szentatya. Amikor a nevét meghallották, akkor is csodálkoztak, hogy hát olasz? Mégis olasz? Hát igen, valamilyen módon mégis olasz.

Azóta találkoztak már? Ha jól tudom, egy alkalommal, mint az európai püspöki konferenciák elnöke.

A választás után természetesen többször is találkozott ő a bíborosokkal, most pedig, múlt héten ilyen minőségben jártam nála. Az európai püspöki konferenciák tanácsának az elnöksége két-három évenként szokott hivatalos látogatást tenni a Szentszéknél. Ez azt jelenti, hogy elmegyünk a Szentatyához az államtitkárságra és a különböző kongregációkhoz, pápai tanácsokhoz, beszámolunk a végzett munkánkról, a terveinkről, esetleg eligazítást kérünk, vagy közösen tervezünk meg bizonyos programokat.

Kaptak eligazítást?

Természetesen. Azt hiszem, hogy például nagyon fontos dolog az, hogy itt, Európában egyedülálló ökomenikus helyzet van. Tehát egyedül Európában jellemző az, hogy a különböző történelmi keresztény felekezetek egész országok, egész népek kultúráját határozzák meg, és ezek egymás mellett élnek. Tehát nem pusztán szórvány, nem pusztán bevándorlóknak a kisebbségei képviselik az egyes felekezeteket, hanem egész kompakt kultúrközösséget alkotó népek, és ezek között sajátos párbeszéd folyik, aminek vannak eredményei, például társadalmi, morális kérdésekben. Természetesen folyik hittani párbeszéd is, de ezt a dialógust a pápai tanács vezeti. Viszont a gyakorlati részben, ott, bizony az európai püspököknek is jelentős szerepe van.

Azt kapták iránymutatásul, hogy még jobban dolgozzanak együtt?

Természetesen.

Módszerekre is kaptak tanácsot?

A pápával folytatott harminc perces beszélgetésben inkább lelki alapokról lehet szó, mint konkrét részletekről. Ami pedig a módszereket illeti, nekünk nagyon komoly intézményes formáink vannak erre, például a KEK-kel, vagyis az Egyházak Világtanácsának Európai Szervezetével van egy közös bizottságunk, vannak rendszeres elnökségi találkozóink, tematikus programjaink, ezeket folytatjuk tovább. Az ortodox egyházakkal külön rendszeres találkozóink vannak kétévenként, ez az Európai Katolikus Ortodox Fórum, és ennek vannak nagyon érdekes témái, amelyekben teljes nézetazonosság szokott lenni. Ez is egy örvendetes tény, amit egyre jobban felfedezünk, hogy mennyi mindenben értünk mi egyet.

Van új feladat, amit az európai püspököknek a helyzet hozott, és sürgős megoldást kíván?

Sok új körülmény van Európában természetesen. Ebben az emberi értékek, ha tetszik, a természetes erkölcsnek vagy a természetjognak az értékei is megjelennek. Jelen vannak különböző olyan időszerű akciók is, mint például a vallásszabadságnak a kifejtése a jelenlegi körülmények között. Ez az idén nagyon aktuális, mert most van az 1700 éves évfordulója a híres milánói rendeletnek, amiben Nagy Konstantin császár elsőként engedélyezte a keresztény vallást. Tehát éppen most megyek Isztambulba, ahol erről lesz egy nagy közös konferencia, amelyet részben a Püspöki Konferenciák Tanácsa, részben pedig az ortodox egyházak szerveznek.

Hogy kell érteni a vallásszabadságot, amikor éppen most folyik a vita az egyházak bejegyzéséről. Egyáltalán, mi lehet egyház és mi nem?

Magyarországon most folyik egy ilyen vita, de hát azt hiszem, hogy alapvetően azért az emberi személy méltóságáról van szó, tehát arról a kérdésről, hogy az életének az értelmét, a világot, az Istent érintő kérdésekben az embernek szabadon kell keresnie az igazságot, és amit megtalált, ahhoz szabadon kell ragaszkodni, szabadon kell azt követnie, éppen a méltóságára tekintettel. Tehát amikor az állam tiszteletben tartja az embereknek a jogát arra, hogy ezt szabadon tegyék, nem azért teszi, mert úgy gondolja, hogy úgysincs semmi igazság a vallásokban, és ezért eltűri, hogy ki-ki a saját vélekedése vagy vágyai szerint valamit gondoljon. Ennél többről van szó. Van egy objektív érték, az erre irányuló keresésnek szabadon kell megtörténnie. Így tanít a II. Vatikáni Zsinat a Dignitatis Humanea-ban. Ez az a közös felismerés, amit a többi keresztényekkel együtt vallunk.

Emlékszem, amikor a legutóbb beszélgettünk, akkor elmondta, hogy nemigen kérdezték a magyarországi katolikus egyház álláspontját arról, hogyan rendeződjék ez a kérdés. Azóta javult valamit a párbeszéd?

Ebben a kérdésben nem. Sok szövegváltoztatásra került sor az egyházakról szóló törvényen. Ugye ennek részben nemzetközi, részben hazai okai voltak. Nem mi voltunk azok, akik ennek a témának a középpontjában álltunk, mégis, minden egyes változáskor olyan részletek is alakulni látszanak, amelyek azért gyorsan figyelmet kívánnak tőlünk, mert néha egy-egy létező helyzetünket is nagyon érinthetik.

Azt tudom, hogy nem tartják mérvadónak a legutóbbi népszámlálás vallásra, katolikusokra vonatkozó részét. Van saját mérésük, tapasztalatuk arról, hogy kik hányan katolikusok Magyarországon?

Természetesen. Mindjárt az az első kérdés, hogy ki a katolikus. Erre nekünk meghatározásunk van, ami teológiai alapon áll. Tehát akit a katolikus egyházban megkereszteltek vagy keresztsége után, más felekezetű keresztsége után oda fölvettek, az katolikus. Ezen kívül, természetesen, lehet olyan, hogy valaki nyilatkozik, és el akarja hagyni a katolikus egyház közösségét. Ettől teológiailag megmarad katolikusnak, de a helyzetében változás áll be. Na most nekünk természetesen vannak keresztelési anyakönyveink, ennek alapján tudjuk azt, hogy Magyarországon hány ember van katolikusnak megkeresztelve. Vannak halotti anyakönyveink is, ezek azonban nem olyanok, mint az állam által vezetett anyakönyv, tehát nálunk az egyházi temetés jelenik meg, vagyis azok a katolikusnak keresztelt emberek, akik nem kértek egyházi temetést, azok ebben nem jelennek meg. Erre viszont van egy bizonyos tapasztalatunk. Igyekszünk egyházmegyénként statisztikailag megragadni ezt, és az adott település vagy megye területén a halálozások számát a hivatalos statisztikákból összehasonlítjuk a saját temetési statisztikánkkal. Ebből tudunk becsléseket kialakítani arra vonatkozóan, hogy hány megkeresztelt katolikus halt meg, mondjuk egy adott időszakban. Tehát ilyen módon egy létszámra vonatkozó adatunk van. Természetesen vannak a vallás gyakorlására vonatkozó adataink is, ilyenek például a templomlátogatás, a szentmisére járás vagy a szentáldozás, más szentségek felvételének a statisztikái. És természetesen vannak az egyházi közösségek életének a tapasztalatai. Ahogy járom a plébániákat egyházlátogatás keretében, a kérdőívünkön rendre szerepelnek ezek a kérdések, hogy a szombat esti és az összes vasárnapi miséken együtt például hány hívő volt jelen. Hát ezt minden plébános tudja, mert tapasztalata van róla. De hasonlóan tudjuk azt is, hogy hányan támogatják rendszeres hozzájárulásukkal az egyházközségeket. Van egy másik adatunk, ami ennél sokkal alacsonyabb, nem összegében, hanem létszámában. Hányan vannak, akik az 1 százalékos adófelajánláson is a katolikus egyház javára rendelkeznek, tehát sokféle ilyen elemből tevődik ez össze. Aztán természetesen van egy megint másik adatunk arra nézve, az eddigiekben is volt, hogy hányan kérnek a gyerekeik számára fakultatív hitoktatást. Most, hogy az első és az ötödik évben másmilyen a hitoktatás státusza, ez majd lehet, hogy valamelyest az évek folyamán változni fog. Mindenesetre ilyenféle ismereteink és tapasztalataink vannak.

Melyik ezek közül az egyház számára a legfontosabb adat, és az mit mutat?

Ezek mind fontosak. Az alapvető a keresztség. Keresztség nélkül a többi szentség nem létezik. Keresztség nélkül az egyház életébe legföljebb érdeklődőként lehet bekapcsolódni, tehát ez az első. Erre épül rá az összes többi. A keresztség azt mutatja, hogy az a folyamatosság, annak a közösségnek az élete, aki egy-egy országban mint katolikus közösség jelen van, ez hogyan gyűrűzik tovább. Na most egyre több a felnőtt keresztelés. Ez egy fontos tény. Ez a mi egyházmegyénkben körülbelül évente 500 embert jelent, ez pedig fontos abból a szempontból is, hogy egy felnőtt ember útja a hithez, az nem sodródás, ott komoly személyes gondolatokra, döntésekre van szükség. Éppen ezért, amikor mi az evangelizáció munkájával foglalkozunk, ennek a módszereivel, akkor nagy visszajelzés az, hogy hol, milyen közösségekben kérik többen a keresztséget. Tehát ez biztos, hogy jelentős adat, és fontosnak tartanánk, hogy ez növekedjék.Ha a népszámlálás adatait nem tartják mérvadónak, akkor a keresztséget felvett adatai mérvadóak? Akkor ennek többnek kell lenni, mint a 3,8 milliónak értelemszerűen.

Természetesen több.

Mennyivel több?

A múltkori népszámlálás, az ad egyfajta eligazítást, ott ugyanis a kérdés úgy volt föltéve, hogy milyen felekezethez tartozik. Most viszont az volt, hogy minek érzi magát? Tehát szubjektív oldalról. Ezért a mostani kérdés inkább egy közvélemény-kutatáshoz illett volna, a másik inkább keltette azt az érzést az emberekben, hogy itt a tényeket kell megjelölni. Ezzel együtt természetesen mind a kettő esetében fakultatív volt a válaszadás. Nyilván múlt valami a kérdezőbiztosokon is. De hát azért nagy vonalakban érezzük azt, hogy a társadalomnak a szekularizálódása az nemcsak jelen van, hanem erősödik is. Ez azonban nem olyan zuhanás vagy partomlásszerű, mint amit a két szám összehasonlítása mutatna, mert például a templomokban a misén való részvételben ilyen negatív, gyors változás nem tükröződik.

Van tehát egy becsült adatuk a magyarországi katolikusokról, és ez több mint a népszámláláson mért adat. Mennyi ez most?

A keresztelések száma alapján és egy becsült adat alapján, amit a halálozások jelentenek, hiszen mint említettem, nem minden katolikus kap egyházi temetést, ennek alapján hatmillió körülire tesszük legalább a megkeresztelt katolikusok számát.

Tudják, hogy kik ezek az emberek? Mennyire aktívak? Hogy gondolkodnak az egyházról? Hogyan lehetne még bevonni családtagokat?

Azt, hogy mennyire aktívak, arra megint van egy statisztikai képünk, nevezetesen az, hogy a szombat esti és a vasárnapi szentmiséken hányan jelennek meg, vagy a nagy ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor hányan vesznek részt a szertartásokon országosan. Tehát erről azért van egy képünk. Ennek alapján azt gondoljuk, hogy sok a tennivaló természetesen. Az is igaz, hogy a mindennapi életnek az alakítása a hit szerint, az egy egészen különleges feladat, és nem tévesztendő össze még a templomlátogatással sem. Nagyon értékes dolog, hogy a plébániáinkon egyre több helyen alakulnak közösségek, például családokból álló közösségek, imaközösségek, olyan közösségek, amelyek karitatív munkát végeznek, és amelyek az emberek életét is átjárják, tehát sokkal érzékenyebben hatolnak be a mindennapi életbe, mint pusztán a liturgia.

És ebből a hatmillióból mennyi az úgymond hadra fogható népesség?

Ha azt mondjuk, hogy a vasárnapi templomba járók, az nyilván kevesebb, mint a húsz százalék országos átlagban, de hogyha a nagy ünnepeket nézzük, akkor ez azért magasabb szám. Aztán megint magasabb számot kapunk akár a hittan iránti érdeklődésben, akár a különböző egyházi szolgáltatások vagy tevékenységek iránti érdeklődésben, adott esetben, a karitatív munkában az önkéntesek. Tehát ott van néha olyan tapasztalatunk, hogy váratlanul sokan készek segíteni, főleg akkor, amikor persze a tömegtájékoztatás is ábrázolja a súlyos katasztrófahelyzeteket vagy nehézségeket.

Kiket akar a katolikus egyház még bevonni? Látja-e, hogy kik azok, akik alkalmasak arra, hogy meghívják őket?

Alapvetően mindenkit. Tehát az evangélium örömhíre minden emberi lényhez szól, ilyen értelemben, ha Isten mindenkit hív, akkor mindenki alkalmas rá, hogy meghívott legyen, csak nekünk kell megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy el is jusson ez a szó az emberekhez. Tehát, ha tetszik, akkor minden nyelven beszélnünk kell, minden korosztály, minden társadalmi csoport nyelvén, minden kulturális közösségnek a nyelvén. Próbálunk és próbáltunk hosszú évtizedekkel ezelőtt is különböző szakpasztorizációs szervezeteket kialakítani. Tehát természetesen külön szervezeteink vannak az ifjúságpasztorációra, a családpasztorációra, természetesen a roma közösségnek a lelkipásztori megközelítésére, a karitatív munkára és nagyon sok minden egyébre, értelmiség pasztorációra is most már lassan. Ezeket azonban nem mindenütt tudjuk egyformán működtetni, tehát nagyon változó az az intenzitás, ahogy ezt a munkát el tudjuk végezni.

Gondolom, minden nyelven kell beszélniük, de minden nyelven ugyanazt kell mondaniuk.

Lényegében ugyanazt, de azért a kommunikáció nyelvei, ugye olyanok, hogy nem mindegyiken lehet mindent mondani. Ha a világhálón egész rövid üzeneteket akarok csak kommunikálni, akkor abban a Szentháromság titkának egész teológiai mélységét nem fogom tudni kifejteni. Tehát fontos dolog az, hogy ne csak egy kommunikációs síkon érintkezzünk a világgal, hanem minden nyelven. És ebben a Szentlélek és a pünkösd csodája, nekünk jelképes eligazítást is ad, hiszen azt olvassuk az Apostolok cselekedeteiben, hogy prédikáltak az apostolok, és ezt a különböző nyelven beszélő emberek egyszerre megértették. Valami ilyesmire lenne szükség most is.

Kikre kell leginkább figyelnie a katolikus egyháznak, amikor minden nyelven kell beszélnie? Fiatalokra, idősekre, családosokra, szegényekre, egyedülállókra. Mindenkire nyilván nem lehet.

Leginkább mindig az adott kommunikáció címzettjeire. Tehát ha én egy ifjúsági jellegű nyelven kommunikálok, akkor van egy célcsoport, akit szem előtt tartok. Most jelent meg magyarul a Youcat. A Youcat, az a katolikus egyház katekizmusa alapján készült ifjúsági katekizmus, a Madridi Ifjúsági Világtalálkozón kezdték el terjeszteni, mostanra az összes jelentős nyelven megjelent. Most remélem, hogy Pécsett a HungaRio rendezvényen, ami ugye a Riói Ifjúsági Találkozónak lesz a párhuzamos ifjúsági rendezvénye, már mi is tudjuk terjeszteni ezt a nagyon színes, nagyon fiatalos katekizmust. Ez egy példa. Vagy az interneten nagyon különböző szolgáltatásaink vannak, de ugyanakkor megtesszük azt is, hogy bejárunk a szociális otthonokba. Tudjuk azt, hogy Magyarország idős ország, az átlagéletkor magas. Az idős életkorból adódó élethelyzetek és problémák erősen jelen vannak a társadalomban. Tehát például a plébániai karitász csoportjaink, először is munkatársaikat többnyire a 65 és 75 év közti korosztályból toborozzák, mert ez a korosztály, egyébként ma Európa-szerte, akinek már több ideje van, mert a teljes munkaidőben való foglalkoztatásból nyugdíjazás útján kilép, ugyanakkor még a közösség javára tenni tud. Tehát sok ilyen munkatársunk van, és ezt örömmel látom. Az is fontos, persze, hogy mindig át tudják adni a következő generációnak a kapcsolatokat, tapasztalatokat, feladatokat, és aztán van a 85 év fölötti korosztály, és Európa néhány országában ez meghaladja a 14 év alattit létszámában. Tehát ez is egy rendkívül jelentős tény, ami azt jelenti, hogy meg kell látogatni embereket, egyre inkább késznek kell lenni arra, hogy a lakásán vagy a tartózkodási helyén keressük föl, és ott próbáljunk akár segíteni is. Tehát ez is egy új feladat, és egy sajátos típusú pasztoráció. Sosem felejtem el, most két hete volt, egy plébánia látogatása során egy olyan nénihez tudtunk elmenni, aki a következő hónapban lesz száz éves. És süteményt sütött, hogy legyen mivel megkínálni bennünket. Tehát gyönyörű, megható dolog volt, és egy nagyszerű beszélgetésünk. Nyilván az életéről, az emlékeiről is szó volt, és létrejött köztünk egy olyan emberi kapcsolat, ami azt hiszem, hogy önmagában is nagy érték. Szóval el kell tudni menni az evangélium örömhírével ilyen környezetbe is. El kell tudni menni a legszegényebbekhez is. Tehát van természetesen a hajléktalanok irányában is egy erőteljes szervezett lelkipásztori munkánk, gondoljunk csak a Teréz Anya Nővéreire vagy a Máltai Szeretetszolgálatra, vagy például az Új Jeruzsálem Közösségre, ami itt Budapesten működik. Ez is nagyon fontos és igényes munka, mert nem elég pusztán anyagi javakat adni, hanem az embert kell megszólítani, ami természetesen több türelmet és több alázatot kíván.

Látják már, hogy az iskolai oktatásban hogyan vesznek részt, hány emberrel, kik lesznek azok, akik ebben jól tudnak dolgozni? Mert ez óriási feladatnak tűnik.

Figyelembe kell venni, hogy az 1990. évi 4. törvény óta azért az összes magyar iskolában megvan a fakultatív hitoktatás lehetősége. Ezen az alapon nagyon sok helyen meg is szerveződtek a hittanórák, és megvolt a lehetősége annak, egyszerűen a külső feltételek szűkössége miatt, hogy, mondjuk délután, esetleg egyházi tulajdonú helyiségben tartsák meg ezeket a foglalkozásokat. Tehát van egy hitoktatói gárdánk, aki ezt eddig is tanította. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, de a különböző vidéki főiskoláinkon is nyíltak hittanár szakok, ezek akkreditálva vannak, és az utóbbi húsz év során vagy 17 év során, mert az akkreditáció, tudjuk, hogy csak majd a 93-as törvény után kezdődött el, szóval több, mint tízezer világit képeztünk ki például hittanárnak. Nyilván ők nem mindannyian foglalkoznak ezzel, de kétezren közülük eddig is végezték ezt a munkát, és reméljük, hogy most többen részt vesznek benne. Aztán azt is gondoljuk, hogy a jelenlegi helyzetben, ha az iskolában megváltozik a hittannak a pozíciója, amit mi nem kezdeményeztünk, de hát ha ezek a körülmények, akkor ezeknek kell megfelelni, tehát elképzelhető, hogy a tantestületekben is vannak olyan pedagógusok, akik már ott dolgoznak, de akik katolikusok és vállalnának ilyen oktatást. Hát esetleg nekik is valamilyen hatvanórás képzésben segítünk, hogy megszerezzék hozzá a megfelelő diplomát, és ezzel is erősíteni tudjuk reményünk szerint a gárdát, aki majd ezt az oktatást végzi.

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa Európa Nap alkalmából írja, hogy egy szolidáris és az abszolútra nyitott társadalom építését kell folytatni, erre hívják föl az embereket. Hol a legnagyobb a probléma szolidaritásban?

A szolidaritás azért is nagy probléma, mert az Uniónak az alapértékei között gyakran említeni szokták és azok közt az eszmények között, amelyek ihlették hajdan az alapító atyákat, ez nagyon nagy mértékben szerepelt. Ma viszont, bizony éppen a dél-európai országok lakói például, de talán mások is érezhetik úgy, hogy Európa más részének lakói úgy tekintenek rájuk, mint egy alacsonyabb fejlettségű területre, amelyet nekik irányítaniuk kell, nem pedig a szolidaritásnak vagy a szociális érzékenységnek a szemével. Pedig hát ez előbb-utóbb az egésznek a gazdasági működésében is következménnyel jár. Jobb dolog talán még üzleti szempontból is, ha Európa szolidáris egészként működik. Nagyon nagy kár lenne, hogyha tovább fokozódna például a dél-európai országokban a munkanélküliség, ha nőne az elkeseredés, ha a meglévő gazdasági szektorok is tönkremennének, esetleg túlzottan erős spórolási intézkedések miatt, amelyek az Európán belül más területeken lévő vállalkozások konkurenciáját úgy megerősítenék, hogy még a meglévő gazdasági kapacitás is tönkremenne, tehát ilyenféle fejleményeket azért a szolidaritás elve alapján mindenképpen el kell kerülni. Vagy mondok egy másik, sajátos aspektust: a romakérdés. Ezzel is sokat foglalkozott az Unió. Mi mint püspöki tanács korábban is már napirenden tartottuk ezt egyszerűen azért, mert az olasz és a francia püspöki kar részéről érkeztek a jelzések, hogy ott van a sok bevándorló és az állam, meg a rendőrség hogyan bánik velük, tehát ott egy társadalmi kérdésként merült föl, és ők inkább a gyengék védelmezőiként szerettek volna föllépni. Ugyanakkor a kelet-európai országok püspöki karai pontosabban el tudták mondani azt, hogy honnan mennek ezek az emberek oda, és miért mennek oda, és mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a szülőföldjükön is megtalálják a megélhetésüket? Tehát ezek nagyon fontos kérdések. Fontos az is, hogy tudják azt Nyugaton, hogy milyen életformában élnek azok az emberek, akik odamennek. Tehát például az unión belüli országokban, Bulgáriában, Romániában, nálunk vagy akár Szlovákiában a cigányság nem nomád, tehát teljes félreértés lenne, hogyha így kezelnék őket valahol. Az az igazság, hogy olyan zónákból jönnek, ahol mély munkanélküliség van, egy generáció óta, ezt kell valahogyan megoldani. Nyilván azóta ebben civil vonalon is sok minden történt. De hát mi a magunkét megpróbáljuk a pasztorációban hozzátenni ehhez.

És ha jól emlékszem, az új pápa is a munkahelyteremtés fontosságára hívta fel a világ politikusainak figyelmét. Ennek lehet valami foganatja? Ezt komolyan veszik?

Azt nem tudom, hogy komolyan veszik-e, de ha nem törődnek magával a témával, az biztos, hogy bajt okoz, mert a munka, az nem pusztán gazdasági tényező. Az ember méltóságához tartozik. Tehát az emberi élet minőségének egy nagyon fontos alkotóeleme, hogy értelmes munkát végezzen, és abból tartsa fönn magát és családját. Ha erre tömegeknek csökken a lehetősége, akkor az előbb-utóbb biztosan bajt okoz.

Azt is írják Európa-napi közleményükben, hogy az abszolút iránt nyitott társadalmat kell építeni. Ennek a gyakorlatát hogyan képzelik el, amikor vallások élnek egymás mellett Európa más országaiban, nem is mindig konfliktus nélkül?

A vallások mindannyian valamilyen szinten az abszolútumot keresik. Tehát az abszolútum iránti nyitottság. Az nagy mértékben a vallásszabadságra utal és arra, hogy a vallást mint emberi magatartást övezze kellő tisztelet. Tehát ne legyen alacsonyabb rendűnek, ne legyen nemkívánatosnak tartva, ne legyenek azzal vádolva igaztalanul a vallási közösségek, hogy az emberek közötti konfliktusnak ők volnának az okai. Sokszor azt látjuk, például a Balkánon is, hogy egyesek vallási konfliktusnak állítanak be olyan politikai konfrontációkat, amiben legfeljebb eszköznek használnak fel bizonyos vallási közösségeket, de semmiképpen sem tőlük indulnak ki a dolgok. Ugye Európában akár az iszlám közösség esetében is azért sokfélék a tapasztalatok. Egyfelől Nyugat-Európában van jelentős iszlám bevándorlás. Ezzel is foglalkozunk, van egy külön szervezetünk, amelyik ezt a dialógust kezeli. Másrészt ez a bevándorlás is többarcú, tehát egyes országokban inkább az arab világból érkeznek, más országokban, mondjuk Németországban elsősorban Törökországból. Ez különböző típusú iszlámot is jelent azért. Ugyanakkor vannak Európában országok, ahol ősi idők óta iszlám lakosság él, Albániában, Koszovóban, vagy akár a Balkánnak más régióiban, ez előfordul. Itt tehát, például Bosznia-Hercegovinában, nagyon fontos az együttélésnek a pozitív tapasztalata, és fontos az, hogy kívülről ne radikalizálják ezeket az embereket mindenféle elképzelések vagy ideológiák mentén.

De például mi a jó keresztény hozzáállás, ha azt látom, hogy a kerületemben, nem itt Magyarországon, mert itt nem fordul elő, sorra épülnek a mecsetek. Mit kell gondolnom? Ez konfliktusokat szül például Franciaországban, Svájcban.

Svájcban népszavazás volt erről. Természetesen nem arról, hogy épüljön-e mecset vagy ne, tehát az, hogy a muzulmán vallású ember gyakorolhassa szabadon a vallását, ez Európában egy alapérték, ezt hivatalosan senki kétségbe nem vonta. Svájcban arról volt népszavazás, hogy a természetesen nagy számban épülő mecsetekhez minaretet is építsenek-e. Tehát magyarán a kérdés az volt, hogy az ott élő közösség a saját kulturális azonosságának mennyiben tekinti kritériumául, hogy például templomtornyok látszanak, nem pedig mecsetek. És az ottani emberek többsége úgy érezte, hogy fontos az, hogy a kulturális azonosságnak ez a vallási eleme is azért vizuálisan megmaradjon. Ez volt a svájci szavazás. Most sajnos ennek a valóságnak van egy szomorú oldala. A balkáni háborúban azt láttuk, hogy a harcoló felek törekedtek arra, hogy a másik etnikumnak a templomait, és éppen elsősorban a templomait rombolják le, ezzel is az etnikum jelenlétének az emlékét próbálták meg eltörölni. Tehát nagyon fontos dolog az, hogy az európaiak a saját kultúrájukkal legyenek békében, ne utasítsák el a saját azonosságukat. Egyébként az integráció kérdésében is ez egy fontos tényező. Egy németországi muzulmán vezető mondta egyszer, hogy kérem, tőlünk azt várják, hogy integrálódjunk. Nagyon szívesen, de hát nincs mibe. Szóval, ha van egy olyan kulturális légkör Európában, Európa egyes országaiban, amely értékként elfogadja saját kultúráinak a teljességét és benne a vallási összetevőt is, akkor sokkal kisebb a félelem egy olyan közösségtől, amelynek viszont erős identitása van. Tehát úgy gondoljuk, hogy az erős kulturális azonosság Európában is inkább a türelemhez, inkább az együttélésnek a stabilabb, biztonságosabb módjához vezet. Ilyen értelemben gondolja ezt, azt hiszem, ez a nyilatkozat is.

A pünkösdi üzenet ebben az évben tartalmaz új, speciális elemeket?

Pünkösdi üzenet, természetesen van, ez pedig az, hogy a Szentlélek itt van velünk, itt van az egyházzal, a Szentlélek küld minket és a Szentlélek utat mutat nekünk. Tehát nem vagyunk a bonyolult világnak a gazdasági, az ökológiai nehézségeknek az útvesztőjében eltévedt botorkálók, hanem igenis vannak olyan alapvető értékek, amiknek a mentén igazodhat az életünk. Egyénileg is, de közösségileg is, és a Szentlélek bátorságot és erőt ad ahhoz, hogy ezeknek az érdekében próbáljuk tenni is, ami rajtunk múlik.

Ilyenkor a templomokban is erről beszélnek?

Természetesen.

Ön is erről fog beszélni vasárnapi előadásában?

Pünkösdkör természetesen fogok beszélni erről is. Egyébként a mai katolicizmusnak van egyfajta pünkösdi jellege, tehát az imaközösségek, a különlegesen szentlelkes imacsoportok, vagy akár a kicsit régebbi szerzetesközösségek életének az alakulása mutatja ezt az érzékenységet, ami növekszik egyszerűen az egyházon belül is.