Paczolay Péter Népszabadságnak adott interjújában közölte, több alkalommal bírálta azt a gyakorlatot, hogy az alaptörvény módosításával írják felül az Alkotmánybíróság határozatát, ugyanis az nem felel meg az alkotmányosság követelményeinek. Abban bízik, hogy a mostani határozatuk nem arra ad majd újabb alkalmat, hogy a "ki az erősebb" kérdés jegyében kezeljék az ügyet, hanem az alkotmányos és a nemzetközileg is elfogadott elveknek megfelelő szabályozás születik.
Magyar Nemzet: Speciális raktár perdöntő bűnjeleknek
Egységes adatbázisban, speciális raktárakban kezelhetik a jövőben a bűnjeleket a Belügyminisztérium szándékai szerint. Az új tárolóhelyek létét indokolja, hogy a különféle ügyekben megkezdett nyomozások közül már számos eljárás futott vakvágányra pusztán azért, mert a bizonyítékok megsemmisültek, eltűntek vagy olyan károsodást szenvedtek, hogy azokat nem lehetett értékelni a büntetőperekben.
Index.hu: Milyen himnuszt játszottak a magyar aranyérem átadóján?
Sokan értetlenkednek azon a Himnusz-értelmezésen, amelyet a londoni olimpián, Szilágyi Áron kardvívásban szerzett aranyérmének átadásakor hallhatott a nagyközönség. A "Nyújts feléje védő kart,/Ha küzd ellenséggel" rész alatt hallható dallam ugyanis alig hasonlított arra, amit az iskolákban Himnuszként tanítanak.
Portfolio.hu: Sorsdöntő napok jönnek
Rendkívül mozgalmas hetünk lesz. Nem elég, hogy napvilágot látnak a friss munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adatok az Egyesült Államokban, amelyeket mindig nagy érdeklődéssel várnak a piacok, három jegybanki kamatdöntés is lesz. Szerda este a Fed, csütörtök délután pedig a Bank of England és az Európai Központi Bank döntését ismerhetjük meg. A hazai naptárból a júniusi munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adatok megjelenését érdemes kiemelni.
Pénzcentrum.hu: Így változnak az öröklési szabályok
Jócskán átszabná a kormány az öröklési szabályokat a nemrégiben a parlament elé terjesztett új Polgári törvénykönyvben. A legnagyobb változás az özvegyekre vonatkozó rendelkezésekben várható, mivel megszűnik a vagyon egészére kiterjedő holtig vagy a következő házasságkötésig tartó haszonélvezeti joguk. Új elemként jelenik meg, hogy a házastárs vagy élettárs mellett a szülők is örökölhetnek elhunyt gyermekük után. Legalább tíz év együttélés esetén holtig tartó lakáshasználati jogot kapnak az élettársak.
Napi Gazdaság: Elindult a Malév-vagyon kiárusítása
Elindult a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. vagyonának nyilvános értékesítése; a Cégközlönyben megjelent első pályázaton személyi számítógépeket, notebookokat, monitorokat és kapcsolódó licenceket hirdettek meg, négy csomagra osztva, összesen mintegy nettó 84,5 millió forint irányáron.
Hanganyag: Windisch Judit





