Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője, ahogyan vasárnapi sajtótájékoztatóján, úgy hétfői parlamenti felszólálásában is arról az Indexen megjelent videófelvételről beszélt, amelyen a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének képviselői egyeztetnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó Közlekedéstudományi Intézet szakértőjével. Az utóbbi szerint a kormány sem hisz abban, hogy nyolcmilliárd forint megspórolható a járatritkításokkal; úgy véli, hogy a pályafelújításról nem szakmai szempontok alapján döntenek, a vonalbezárásokat pedig az IMF-re fogják majd. Az LMP-s politikus már elmondta, most pedig megismételte, hogy pártja egy parlamenti vizsgálóbizottság megalakításátát javasolja az ügyben.
Ugyanezt kezdeményezi az MSZP, amelynek képviselője, Lukács Zoltán sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja hűtlen kezelés és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tett az ügyészségen. Az MSZP Völner Pál államtitkár lemondását is követeli - tette hozzá a szocialista politikus.
A Jávor Benedeknek válaszoló Fónagy János államtitkár szerint a videófelvételen szereplő szakértő nem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alkalmazottja és szamárságokat beszél. A Fidesz nem bezárja, hanem megnyitja a vasúti mellékvonalakat - jelentette ki az államtitkár.






