A Magyar Külügyi Intézetben tartott előadásában Ódor Bálint úgy fogalmazott, a magyar elnökség kiemelt feladata lesz a következő fél évben egyebek mellett, hogy erősítse a tagállamok gazdaságpolitikájának koordinálását.
Hangsúlyozta: az unió versenyképességének növeléséért segíteni kell az EU 2020 stratégia végrehajtását. A magyar elnökség célja továbbá, hogy közelebb hozza az EU-t a polgárokhoz és előbbre vigye a bővítési folyamatot.
Nagy hangsúlyt kívánunk fektetni az energiapolitikára, a romastratégiára és a Duna-stratégiára is - tette hozzá.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa