Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
323.16
bux:
148071.23
2026. november 4. szerda Károly

Ajka polgármestere a helyi timföldgyár újraindítását kéri

Érkeznek a felajánlások a vörösiszappal elöntött településekre, az árvíz sújtotta Felsőzsolcáról is vittek adományokat Veszprém megyébe. Közben Ajka polgármestere azt kéri a kormányfőtől, hogy a helyi timföldgyár folytathassa működését. Ajka MSZP-s polgármestere közölte: megértik, hogy nagy a fájdalom, de a MAL Zrt. dolgozóinak negyven százaléka a térségben él, és ha nem tud tovább működni a gyár, akkor társadalmi katasztrófa történik Ajkán.

Többen adományokat vittek az árvíz sújtotta Felsőzsolcáról a vörösiszap-katasztrófa áldozatai számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együtt, vagyis akik bajban vannak, azok is segítenek.

Győri-Dani Lajos, a szervezet ügyvezető alelnöke az InfoRádiónak elmondta: a felsőzsolcai polgármesterrel szerszámokat, gumicsizmákat, védőruhákat és ásványvizet vittek a károsultaknak és a védekezésben résztvevőknek.

Több tízezer liter lefoglalt és jogerősen elkobzott üzemanyagot ad a területi védelmi bizottságnak a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, hogy így segítse a kármentesítést - mondta az InfoRádiónak a hatóság szóvivője. Sipos Jenő közölte: már csütörtökön eljuttattak a gázolajból Kolontárra és Devecserbe, és ha szükséges soron kívül intézkednek, hogy eljusson a térségbe az üzemanyag.

Feljelentést tett a Vöröskereszt

Vannak, akik megpróbálnak visszaélni a helyzettel, ugyanis kiderült, illetéktelenek gyűjtenek a Magyar Vöröskereszt nevében. A szervezet szakmai vezetője azt mondta: a voroskereszt.com, a hungarianredcross.com, a magyarvoroskereszt.com és a hungarianradio.com oldalakon a szervezet nevével visszaélve gyűjtenek a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára. A Magyar Vöröskereszt vezetősége feljelentést tett az ügyben.

Molnárné Szabó Éva kiemelte: csak a Magyar Vöröskereszt saját honlapján, a voroskereszt.hu oldalon szereplő információk a valósak. A Magyar Vöröskereszt országos gyűjtést csak a K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számlaszámán, illetve a minden hálózatból elérhető 1749-es segélyvonalon indított a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára - tette hozzá.

Somogyban az elmúlt napokban sokan érdeklődtek, miként segíthetnének az iszapáradat károsultjainak, ezért a megyei önkormányzat mellett a területi katasztrófavédelmi igazgatóság is vállalja a felajánlásokról érkező telefonhívásokat és a szervezés koordinálását - jelentette be Gelencsér Attila, a közgyűlés, egyúttal a védelmi bizottság elnöke pénteken Kaposváron. Hozzátette: levélben kérte a 245 somogyi polgármester együttműködését az adományok fogadásához. A megyei önkormányzat vállalja, hogy az adományokat lajtromba veszi és eljuttatja a devecseri logisztikai bázisra.

A polgármester újraindítaná a timföldgyárat

Közben levélben fordult Orbán Viktor kormányfőhöz Ajka szocialista polgármestere, hogy az 1100 főt foglalkoztató helyi timföldgyár folytathassa működését. Schwartz Béla az InfoRádiónak úgy fogalmazott, hogy ellenkező esetben a város sorsa megpecsételődik.

Ajka MSZP-s polgármestere közölte: megértik, hogy nagy a fájdalom, de a MAL Zrt.-nek dolgozóinak negyeven százaléka a térségben él, és ha nem tud tovább működni a gyár, akkor társadalmi katasztrófa történik Ajkán.

Ajka és térsége ipari vertikumának része a Bakonyi Erőmű Zrt., továbbá jó néhány bauxitbánya, valamint szállító és építőipari cégek is. Az erőmű az energia szolgáltatásán túl magas nyomású gőzt is előállít, amelyre a timföldgyári technológiai folyamatban van szükség - emelte ki Schwartz Béla.

A polgármester szerint az erőmű kapacitásának kétharmadát a timföldgyár "veszi igénybe", továbbá az biztosítja a város számára a távfűtést. A MAL Zrt. ellehetetlenülésével veszélybe kerülne a erőmű működése és a város távfűtése is - tette hozzá, megjegyezve azt is, hogy a cég évente 300 millió forint adót fizet be Ajka költségvetésébe, amely az összes ilyen jellegű adóbevételük 25 százalékát teszi ki.

Schwartz Béla szerint az lenne a helyes, ha szigorú ellenőrzés mellett tovább működhetne tovább a timföldgyár. A károkat a károkozónak meg kell térítenie, de ez csak akkor lehetséges, ha folytathatja a működését, így tud megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek - fejtette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×