Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.93
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Budai Gyula: "Tátraiék őrizetbe vétele csak a jéghegy csúcsa"

Budai Gyula szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kedden őrizetbe vett volt vezetője, Tátrai Miklós politikai utasításra hajtotta végre a sukorói telekcserét. A miniszterelnöki megbízott úgy véli: itt az ideje, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfők színt valljanak Sukoró-ügyben.

Budai Gyula szerint a gyanúsítottak köre tovább bővülhet a Tátrai Miklós és Császi Zsolt felett elhelyezkedő, illetve nekik utasítást adó politikai elittel, "akár volt miniszterelnökökkel, akár volt kormánytagokkal".

A miniszterelnöki megbízott azt mondta: elképzelhetetlennek tartja, hogy Tátrai Miklós és Császi Zsolt felsőbb utasítás hiányában, "saját szakállára" hozta volna meg a döntéseket a sukorói telekcsere ügyében, valamint azt is, hogy az "ingatlanpanama" nem politikai utasításra kötetett.

Budai Gyula az InfoRádiónak elmondta: a telekcsere dokumentumain kívül létezik egy, a sukorói kaszinóberuházást kiemelt kormányprogrammá nyilvánító határozat is, amely 2,6 milliárd forint állami támogatást határoz meg. A miniszterelnöki megbízott felhívta a figyelmet arra is, hogy a 2008. májusi, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Tátrai Miklós és a King's City menedzsmentjének részvételével zajlott egyeztetésről készült jegyzőkönyv szerint Tátrai egyértelműen feladatul kapta, hogy a telekcserét le kell bonyolítani, Császi felelőssége pedig a vagyonbecslés volt.

Mindezek alapján nem nyilvános pályázaton, hanem csere útján értékesítették az ingatlant - tette hozzá Budai Gyula.

Ezek a tények, és Tátrai Miklós, valamint Császi Zsolt őrizetbe vétele és gyanúsítotti meghallgatása azt igazolja, hogy a sukorói telekcserét illetően semmi nem volt rendben, és minden politikai utasításra történt - jelentette ki Budai Gyula.

Szerinte itt az ideje, hogy végre Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is színt valljon, és elmondja, milyen konkrét utasítást adott az ügyben, amelynek a végeredménye lehetett az állam másfél milliárd forintos kára.

A miniszterelnöki megbízott feltételezése szerint azért vették őrizetbe Tátrai Miklóst és Császi Zsoltot, mert az ügyészség kezdeményezni fogja előzetes letartóztatásukat. Úgy véli, ez üzenet annak a politikai elitnek, amely az elmúlt nyolc évben "gátlástalanul szétlopta" az állami vagyont.

Arra a kérdésre, hogy szerinte az értékbecslők meggyanúsítása is megtörténhet-e, Budai Gyula úgy válaszolt: az értékbecslést illetően mindenképpen Császi Zsolt felelőssége határozható meg, azt viszont szintén nem tudja elképzelni, hogy önhatalmúlag hozta volna meg a döntést.

Tátrai Miklóst és Császi Zsoltot kedden vették őrizetbe. Az MNV volt vezérigazgatóját a Sukoró-ügy kapcsán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, a volt értékesítési igazgatót pedig bűnsegédlettel.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×