Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.62
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Lemondott a másik újpesti szocialista alpolgármester is

Újpesten lemondott tisztségéről és minden ezzel járó juttatásáról Belán Beatrix szocialista alpolgármester is pénteken, egy nappal az után, hogy a kerület másik MSZP-s alpolgármstere ugyanígy döntött.

A politikus az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében úgy indokolt: Derce Tamás polgármester elvonta az újpesti alpolgármesterek hatáskörét, amivel ellehetetlenítette számára a munkavégzést.

Belán Beatrix kiemelte, hogy a polgármester annak ellenére vonta el hatáskörét, hogy a munkájával kapcsolatban nem volt kifogás.

Alpolgármesteri tisztsége mellett azért mond le a juttatásokról is, mert elfogadhatatlan számára, hogy bármilyen juttatást elfogadjon munka nélkül - írta, megjegyezve: megtisztelő, hogy közel négy évig dolgozhatott Újpestért.

Miután Derce Tamás megvonta az újpesti alpolgármesterek hatáskörét, a szocialista Trippon Norbert csütörtökön jelentette be lemondását, és felszólította Belán Beatrixot valamint a fideszes Nagy Istvánt, hogy kövessék a példáját: mondjanak le, ne vegyék fel anyagi juttatásaikat, adják le hivatali gépjárművüket és a megbízatásukhoz tartozó esetleges infrastrukturális eszközeiket.

A Fidesz újpesti szervezete csütörtökön azt közölte, egyetértenek Derce Tamás döntésével.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×