Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
325.89
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Kilépett a Fideszből Mezőtúr alpolgármestere

Kilépett pártjából Lévai Sándor, Mezőtúr fideszes alpolgármestere, és a Seres Mária nevével fémjelzett Civil Mozgalom színeiben indul a polgármesteri és a képviselői posztért az őszi helyhatósági választáson; a legnagyobb parlamenti párt Herczeg Zsoltot, egy helyi szolgáltató cég vezetőjét nevezte meg polgármesterjelöltként.

Lévai Sándor hétfőn az MTI-nek elmondta: mellőzésének oka feltehetően az, hogy több önkormányzati döntésről és beruházás szükségességéről a Fidesz városi elnökségétől eltérő véleménye volt. A politikus - aki 2000-ben lépett be a Fideszbe - hozzátette: szavazáskor mindig a közérdeket igyekezett szem előtt tartani, így lelkiismerete tiszta.

Jelezte: várhatóan a Civil Mozgalom keretében valamennyi mezőtúri választókörzetben tudnak képviselőjelöltet indítani.

Boldog István, a térség fideszes országgyűlési képviselője, választókerületi elnöke úgy fogalmazott, Lévai Sándor azzal a teljesíthetetlen kéréssel állt elő, ha nem ő lesz a polgármesterjelölt, akkor kilép a pártból. Ilyen "érdekemberekre nincs szükségünk", van olyan emberünk, aki hosszú ideje már párttag, mégsem szab semmilyen ultimátumot.

Az országgyűlési képviselő szerint Lévai Sándor több rossz döntéshez adta nevét, ezek közé sorolható többek között a kórház és az egészségház ügye.

Boldog István közölte: nemcsak vezetői poszton, hanem a képviselők között is változnak majd a Fidesz jelöltjei.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×