Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
326.15
bux:
144426.36
2026. november 3. kedd Győző

Az ellenzéknek engedné át az ellenőrzést Tarlós István Budapesten

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint zavartalan együttműködés várható a főváros és a kormány között, ha októberben a pártszövetség szerzi meg a többséget a közgyűlésben. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: megválasztási esetén az összes fővárosi cég felügyelőbizottságban ellenzéki többség lesz, és megszűnnek az igazgatótanácsok. Tarlós István szólt arról is, hogy a fővárosi hajléktalanoknak megfelelő kapacitású szállókat, étkeztetést, orvosi ellátást és közmunkát kell biztosítani.

A főváros kisebbségből való irányításától sem riadna vissza Tarlós István. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett: 1994 és 2006 az ország hatodik legnagyobb önkormányzatát, az óbudait is így vezette.

A politikus szerint a legfontosabb az, hogy a főpolgármester jó munkakapcsolatot tartson a kerületi vezetőkkel, ez azonban az elmúlt tizenkét évben nem volt jellemző. Tarlós István azt is hangsúlyozta: ha a közgyűlésben Fidesz-KDNP-többség lesz, zavartalan együttműködés várható a kormány és a főváros között.

A főpolgármester-jelölt megválasztása esetén azt tervezi, hogy az ellenőrző szerepköröket átengedi az ellenzéknek: minden fővárosi cég felügyelőbizottságában ellenzéki többség lesz. Tarlós István arról is beszélt, hogy meg kívánja szüntetni az igazgatótanácsokat; az abban betöltött pozíciókat könnyű jövedelemszerzési lehetőségnek tartja.

Újjászervezett közterület-felügyelet

A hajléktalankérdés megoldásáról szólva a főpolgármester-jelölt arról beszélt: az önhibájukból, vagy azon kívül szerencsétlen helyzetbe került emberekkel mindenképpen törődni kell, megfelelő, biztonságos szállásokat kell számukra kialakítani, és meg kell oldani az étkeztetés és az orvosi ellátáshoz való hozzáférés problémáját.

Emellett meg kell szervezni az egészségesek és munkaképesek számára a közmunkát, azokat viszont, akik nem hajlandók bemenni a szállóra, de a munkát is visszautasítják, New York-i mintára hatóságilag el kell távolítani a város különböző funkcionális pontjairól.

Ebben szerepe lesz a jogosítványaiban megerősített, újjászervezett, hatékony, a rendőrséggel együttműködő, és annak dominanciája mellett dolgozó közterület-felügyeletnek is - fűzte hozzá Tarlós István.

"Nem arra találták ki sem a nemzet fővárosát, sem a pályaudvarokat, sem az aluljárókat, sem a köztereket, hogy bizonytalan helyzetbe sodródott, olykor vesztenivaló nélküli emberek folyamatosan molesztálják a többieket, és használhatatlanná tegyék Budapestet" - jelentette ki a főpolgármester-jelölt.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×