Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
325.6
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Alkotmánybíróvá választották Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt

Alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés csütörtökön Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt. Mindkettejüket a Fidesz-frakció jelölte a posztra.

A titkos szavazáson Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke 271 szavazatot kapott, míg Stumpf Istvánra, az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterére 265-en voksoltak.

A szavazás eredményének kihirdetése után Bihari Mihály és Stumpf István esküt tett.

Az alkotmánybírákat jelölő eseti bizottság a Fidesz által javasolt Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt, a KDNP által javasolt Dienes-Oehm Egont, az MSZP által jelölt Mészár Rózát, a Jobbik által javasolt Zétényi Zsoltot, illetve az LMP által javasolt Tóth Mihályt, Lehoczkyné Kollonay Csillát és Bándi Gyulát jelölte alkotmánybírónak. A KDNP-s jelölt visszalépett a választástól.

Az ellenzéki pártok korábban vitatták Stumpf István szakmai alkalmasságát, mert szerintük a jelölt nem felel meg a törvényi követelményeknek ahhoz, hogy alkotmánybíróvá lehessen választani. Stumpf István viszont azt közölte: tudományos előélete és jogászi munkája teljességgel megfelel az alkotmánybírói poszt betöltéséhez szükséges előírásokat tartalmazó törvény betűjének és szellemének.

Az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény szerint a testület tagjává minden olyan jogi végzettségű, büntetlen előéletű magyar állampolgár megválasztható, aki 45. életévét betöltötte.

A jogszabály rendelkezik arról is, hogy az Országgyűlés - kétharmados többséggel - az Alkotmánybíróság tagjait kiemelkedő tudású elméleti jogászok (egyetemi tanárok, illetőleg az állam- és jogtudomány doktorai), vagy legalább húsz évi szakmai gyakorlattal rendelkező jogászok közül választja. A szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell letölteni, amelynek ellátásához az állam- és jogtudományi végzettség szükséges - olvasható a törvényben.

Az összeférhetetlenségi szabályok között szerepel az, hogy az Ab-nek nem lehet tagja az, aki a választást megelőző négy évben a kormány tagja vagy valamely párt alkalmazottja volt, valamint az sem, aki vezető államigazgatási tisztséget töltött be.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×