Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
325.6
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Halálos baleset miatt teljes pályazár az M5-ösön

Vélhetően egy szabálytalan előzés okozta azt a balesetet az M5-ös autópálya 47-es kilométerénél, amelyben az elsődleges információk szerint két nő vesztette életét és amely miatt pályazár van érvényben Budapest felől Kecskemét irányába - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Este nyolc órakor oldják fel a pályazárat.

Kovács Viktória elmondta: egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze, az egyik jármű kigyulladt. Az egyik nő holttestét a kocsi oltását követően találták meg, a másik nő pedig a kisbuszban vesztette életét.

A baleset résztvevői szerbek, a két sofőrt - két férfit - kórházba szállították súlyos sérülésekkel.

A forgalmat Újhartyánnál terelik le az autópályáról - mondta a sajtóügyeletes.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×