eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Több embert tartott rabszolgasorban egy család Kaposváron

öbb embert tartott rabszolgasorban egy család, amelynek mindhárom tagját elfogták a kommandósok kedd hajnalban Kaposváron; a rendőrök egy éve nyomoztak az ügyben - közölte Kemény Gábor kaposvári rendőrkapitány.

Mint arról beszámolt, egy 35 éves kaposvári vállalkozót, a feleségét és a férfi apját vették őrizetbe. A gyanú szerint a férfi hajléktalanoknak, elesett embereknek adott munkát saját építkezésein, illetve bontásokon, majd ház körüli munkát kínált nekik, felajánlva, hogy lakjanak nála. A rendőrök tudomása szerint az embereket naponta 12-14 órát dolgoztatták, nem fizettek nekik, "állati sorban", embertelen körülmények között, "rabszolgaként" tartották őket a család "kacsalábon forgó palotája" mellett egy garázsban.

Az eddigi ismeretek szerint a család 7-8 ember tartott fogva, 3-4 éven át. A 40 és 60 év közötti hajléktalanok közül többen megszöktek, csak így tudtak szabadulni fogvatartóiktól, akik ostorral, bottal ütötték őket, megvonták tőlük az ételt, illetve maradékon tartották őket - közölte a rendőrkapitány, hozzátéve: közülük három embert a közelmúltban már biztonságba helyeztek, két férfira a hajnali rajtütéskor találtak rá a kommandósok.

Kemény Gábor a felderítés körülményeiről elmondta: már egy éve tudomásuk van a történtekről, ám először a sértettek bizalmát kellett elnyerniük, hogy az érintettek vallomást tegyenek, mert e nélkül a rendőrök nem intézkedhettek. Hosszú ideig tartott, amíg a család bosszújától tartó, megfélemlített embereket meg tudták győzni, hogy beszéljenek - jegyezte meg a rendőrkapitány.

A rendőrök a család mindhárom tagját őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat.

Az ügyben a személyi szabadság - sértettek sanyargatásával elkövetett - megsértésének gyanúja miatt indítottak eljárást. A vállalkozót, ha a bíróság bűnösnek találja, akár öt év börtönbüntetésre is ítélhetik.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×