Infostart.hu
eur:
355.14
usd:
312.04
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Áramkimaradások és közlekedési nehézségek a vihar után - képek

Országszerte már több mint félezer riasztás érkezett a tűzoltókhoz a viharos szél miatt. A legtöbb helyen fákat döntött ki a vihar, több megyében áramkimaradások vannak. Az erős szél a közlekedést is nehezíti. Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancsszínű figyelmeztetést adott ki az ország egész területére.

Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta: eddig összesen 563 riasztás érkezett a tűzoltókhoz, 495-ször a kidőlt fák, leszakadt ágak okozta akadályokat kellett eltávolítaniuk, 61-szer pedig kisebb épületkárokhoz vonultak ki.

Előfordult az is, hogy az 51-es főúton két kilométeren belül ugyanahhoz a kamionhoz kétszer is ki kellett menniük, mert a szél egymás után kétszer is felborította. Debrecenben pedig egy piacot kellett kiüríteni, mert megrongálódott a gépház tetőszerkezetet. Mint mondta: nem súlyosak a károk, csak sok a bejelentés, ezért a tűzoltók várhatóan egész nap folytatják a viharkárok helyreállítását.

A Fővárosi Tűzoltóság munkatársai jelenleg is több helyszínen dolgoznak, hiszen az erős szél több helyen fákat döntött ki, villanyvezetékeket szaggatott meg - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Tűoltóság szóvivője. Molnár Péter közölte: a XX. kerületben a Nagysándor József utca egy részét le kellett zárni, mert csak daruról tudtak levágni egy épületre dőlt fát.

Fákat döntött ki a viharos szél Vas megyében, a tűzoltók szinte egész éjjel dolgoztak. Éjféltől folyamatosan érkeztek a riasztások a megye több pontjáról néha egyszerre. Szombathelyről, Körmend környékéről, Sárvárról és Acsádról is érkezett bejelentés, a fák általában az útra dőltek, de az elektromos hálózatban, házak tetejében, vagy gépkocsikban esett károkról eddig nem érkezett jelzés.

Zalában és Somogy megyében is több helyen okozott problémákat a viharos szél, amely fákat, villanyoszlopokat döntött ki. Gyékényesen fa dőlt a sínekre, emiatt egy ideig állt a vasúti forgalom, a közúti közlekedésben azonban nincs fennakadás, bár több esetben útra dőlt fák eltávolításához is hívták a tűzoltókat.

A legnagyobb kárt Kaposváron okozta a viharos erejű szél, az egyik városrészben villanyvezetéket szakított le egy kidőlt fa. A szakemberek már dolgoznak a helyreállításon. Az elmúlt órákban félszáz bejelentést kaptak, mintegy 70 tűzoltó dolgozik a megye különböző részein, azaz a teljes szolgálatban lévő állomány a károk felszámolásán dolgozik.

Zalában és Somogy megyében mintegy ötezer fogyasztónál volt áramkimaradás a reggeli órákban a viharos szél miatt. Zalában 2600, Somogyban pedig 2400 fogyasztó érintett az üzemzavarok miatt, például Bucsuszentlászló, Hahót, Berzence, Háromfa térségében. A leszakadó és vezetékekre dőlő fák, ágak és a viharos szél miatt keletkezett üzemzavarok elhárításán folyamatosan dolgoznak a szakembereik.

Éjfél óta folyamatosan vonulnak a tűzoltók Zala megyében, ahol a reggeli órákig már több mint 30 bejelentés érkezett a viharos szélben kidőlt fák miatt. Zalaegerszeg, Keszthely és Nagykanizsa térségéből jelezték legtöbben, hogy forgalmi akadályokat képeznek a nagy méretű leszakadt ágak és kidőlt fák, amelyek néhány helyen utakat is eltorlaszoltak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is fákat döntött ki a szél a szélvihar tűzfalat és állványzatot is megbontott. Többségében az útra dőlt fák eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét, de épületeket is megrongált az erős szél: Kemecsén egy tűzfal dőlt meg, Nyíregyháza belvárosában pedig egy épület állványzata szakadt le. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. A vidéki települések közül Újfehértó, Szakoly és Nagykálló környékéről érkezik a legtöbb riasztás, ezeken a helyeken áramkimaradások is vannak.

A viharos szél Győr-Moson-Sopron megye több pontján fákat döntött ki, sőt Sopronban egy társasház kéményét is kikezdte. Lövőn pedig a templomtető bádogszerkezetében tett kárt. Brennbergbányán 551 fogyasztó maradt áram nélkül Győr megyében. Az áramkimaradást vezetékszakadás okozta, mivel több helyen kidőlt fák zuhantak a vezetékekre.

Hatvan kilométer/órás sebességkorlátozást kellett bevezetni az erős széllökések miatt a Balaton déli partján, a Tapolca - Székesfehérvár - Budapest vonalon, és a Budapest - Szolnok - Debrecen - Nyíregyháza - Záhony vonalon Hajdúszoboszló és Karcag között - tudatta a Mávinform. Mindkét vonalon 10-25 perces késések várhatóak. Műszaki hibák miatt 30-50 percet késnek az elővárosi vonatok a vecsési vonalon. 11 órától már Hegyeshalom és Rajka között is 60 kilométer/órás, míg Bicske és Biatorbágy közt 40 km/órás sebességkorlátozás van érvényben.

A viharos szél miatt kedden narancsszínű figyelmeztető jelzést adott ki az ország egész területére az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az OMSZ honlapjára feltett közlemény szerint az északnyugati szelet többfelé viharos (60-90 kilométer/órás) széllökések kísérik. Elsősorban a Dunántúlon (az éjszakai óráktól), északkeleten, illetve a Tiszántúlon (a hajnali, reggeli óráktól) 90 kilométer/órát meghaladó széllökések is előfordulhatnak a déli órákig. Néhol 100-105 kilométer/órás széllökés is lehet. A kedd déli órákig délkeleten, illetve a Tiszántúlon nagyobb területen 30 millimétert meghaladó csapadékmennyiség hullhat. Az éjszakai óráktól az Északi-középhegység magasabban fekvő részein hózápor, illetve havazás is lehet.

A viharos széllökések ellenére zavartalan a Ferihegyi repülőtér forgalma, a légikikötő a menetrendnek megfelelően fogadja és indítja a járatokat. Bár az időjárás előrejelző szolgálat egészen ma éjfélig az egész ország területére érvényes narancssárga riasztást adott ki, a Budapest Airport a nap folyamán is biztosítani tudja a forgalom pontos és gördülékeny lebonyolítását. Késésekre és járattörlésekre az időjárás miatt várhatóan nem kell számítani - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×