Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.66
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Retkes Attila: Az SZDSZ csak bizonyos feltételekkel támogatja a Bajnai-kormányt

Az SZDSZ önmagában nem kívánja támogatni Bajnai Gordon kormányát - mondta a liberális párt vasárnap megválasztott elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Retkes Attila ugyanakkor hozzátette, hogy a konkrét válságkezelő intézkedések mögé bizonyos feltételek esetén oda tudnak állni.

Az SZDSZ-t egy ellenzéki, mérsékelt, szabadelvű, a nemzeti értékek iránt is elkötelezett középpártként képzelem el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az SZDSZ vasárnap megválasztott elnöke, aki hozzátette: ennek megfelelően Bajnai Gordon kormányát önmagában mint testületet nem kívánják támogatni.

Az SZDSZ-nek az a feladata, hogy felelős ellenzéki pártként ügyről ügyre, határozati javaslatról határozati javaslatra megvizsgálja, támogatható-e a kormány egy-egy válságkezelő intézkedése, vagyis nincs szó arról, hogy valamit eleve elutasítanánk vagy támogatnánk - hangsúlyozta Retkes Attila.

A szabad demokrata politikus szerint az ellenzékiség azt jelenti, hogy az SZDSZ nem tud azonosulni az MSZP politizálásával és az elmúlt négy évben mutatott teljesítményével.

Hozzátette ugyanakkor, hogy bizonyos feltételek mellett támogatják a konkrét válságkezelő intézkedéseket: ha az a rövid távú hatékony válságkezelést szolgálja, ha nem összeegyeztethetetlen az SZDSZ szabadelvű eszmerendszerével, valamint ha társadalmi egyeztetése előzte meg a javaslatot.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×