Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vasárnap dönthet az MDF a kizárásokról

Összeül az MDF Országos Választmánya (OV) vasárnap délután három órakor; a választmányi tagok valószínűleg döntenek Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András MDF-tagságának törléséről. Az MTI értesülését Katona Kálmán erősítette meg pénteken.

Katona Kálmán közölte: mindhárman, rajta kívül Hock Zoltán és Pettkó András is elmennek az ülésére, amelyen, mint mondta, nagy valószínűséggel a törlésükről fognak szavazni a választmányi tagok. Hozzátette, hogy a választmányi ülésen fel fog szólalni.

Herényi Károly, az MDF politikusa szerdai közleményében azt írta: Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András törölték magukat az MDF soraiból, mert a választmány május 9-ei, csaknem kilencven százalékos többséggel hozott, egyértelmű kötelezése ellenére sem jelentek meg, vagy adtak pozitív nyilatkozatot a május 11-ei frakcióalakításról.

Herényi Károly szerint ugyanis az alapszabály minden, a parlamentbe bejutott MDF-es képviselőt kötelez arra, hogy a párt frakciójának tagja legyen.

Mindezek után, szerdán, Pettkó András az MTI-nek azt mondta: Hock Zoltánnal és Katona Kálmánnal készek voltak a frakció újjáalakításáról szóló tárgyalásra. A volt MDF-es, most független képviselő közölte: továbbra is az MDF tagjának és országgyűlési képviselőjének tartja magát.

Hock Zoltán szerdán azt mondta: teljesen szürreális és abszurd felvetésnek tartja azt, hogy Katona Kálmánnal és Pettkó Andrással együtt törölte volna magát az MDF-ből azzal, hogy nem mentek el a frakcióalakításra. Hozzátette, az országos választmánynak a joga megállapítani, hogy fennállnak-e azok a körülmények, miszerint bárkit is ki kell zárni az MDF-ből, vagy törölni onnan.

Az MTI birtokába került a vasárnapi választmányi ülés meghívója, amelyen első napirendi pontként szerepel "a 2009. május 9-i országos választmány frakcióalakítással összefüggő határozatának végrehajtásával kapcsolatos döntések meghozatala", azaz, mint Katona Kálmán mondta, ő, Hock Zoltán és Pettkó András törlése a pártból.

Az MTI megkereste Makay Zsoltot, a választmány elnökét is, aki megerősítette a vasárnapi választmányi ülés tényét. Elmondta, hogy a napirendi pontok között szerepel az EP-kampány kérdése, a fővárosi parkolási botránnyal kapcsolatos MDF-es javaslatok megvitatása, valamint az országos választmány május 9-i, frakcióalakítással összefüggő határozatának végrehajtásával kapcsolatos döntések meghozatala.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×