A házbizottság ülése után az Országgyűlés szocialista alelnöke elmondta: a képviselők várhatóan döntenek a Duna TV, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió kuratóriumának kiegészítéséről, mert a Fidesz jelezte, hogy legkésőbb hétfőig megnevezi jelöltjeit.
Mandur László hozzátette: a házbizottság megállapodott abban, hogy a tavaszi ülésszakból hátralévő időszakban elsőbbséget biztosítanak a törvényjavaslatok tárgyalásának, így egyelőre hátrébb sorolják például az ORTT, valamint az ombudsmanok jelentéseinek parlamenti megvitatását.
Hangsúlyozta: a kormány - az eredeti törvényalkotási tervnek megfelelően - további négy-öt törvényjavaslatot kíván benyújtani a tavaszi ülésszakon, vagyis továbbra is az az elképzelés, hogy lesz nyári rendkívüli ülésszak, amely június végéig is eltarthat.
A hajózási szakértő elmondta, miért nem érzékelhette a becsapódást a szállodahajó legénysége