Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kivágóné átvette a megbízólevelét

Átvette fővárosi képviselői megbízólevelét a szocialista Kivágó Iván Györgyné a Fővárosi Választási Bizottság elnökétől. Fogarasi József elmondta: Kivágó Iván Györgyné a Fővárosi Közgyűlés jövő csütörtöki rendkívüli ülésén teheti le képviselői esküjét.

Ezzel ismét meglesz az egyfős többsége a közgyűlésben az MSZP-SZDSZ koalíciónak, így elfogadhatják a fővárosi önkormányzat több mint 530 milliárd forintos idei költségvetését.

A Fővárosi Közgyűlésben azután szűnt meg a koalíció többsége, hogy a VII. kerületi ingatlanügyek miatt februárban előzetes letartóztatásba helyezték Hunvald György erzsébetvárosi polgármestert, fővárosi szocialista képviselőt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×