Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

"Forgalomszabályozási, és nem bevételszerzési céllal drágul a parkolás"

A parkolási díjak átlagosan 27 százalékkal emelkedhetnek Budapesten, de lesznek olyan területek, ahol akár 48 százalékkal is nőhetnek a tarifák - mondta az InfoRádiónak a főváros tulajdonában lévő Parking Kft. kommunikációs igazgatója. Volly György hozzátette: a díjemelésnek forgalomszabályozó célja van. 2009-ben emellett újabb P+R parkolók épülhetnek uniós pénzekből.

Átlagosan 27 százalékkal növekednek a parkolási díjak Budapesten, habár lesz, ahol 48-cal mondta az InfoRádiónak Volly György, a fővárosi tulajdonban lévő Parking Kft. kommunikációs igazgatója. De lesznek olyan területek is, ahol csak 9 százalék lesz az emelés mértéke.

Mint mondta, a BKV mindenkori jegyáraihoz igazítják a mindenkori díjtarifákat. A közel 50 százalékos emelés a Margit-szigetre és a budai vár környékére lesz érvényes, környezetvédelmi és műemlékvédelmi szempontok miatt. A korábbi kilenc helyett csak négy díjzóna lesz, plusz a két kiemelt.

Például az ingyenes főutakon, mint a Bartók Béla úton, a 11. kerületben válna fizetőssé a parkolás, továbbá az ötödik és a hatodik kerületben a színházak, szórakozóhelyek környékén, mivel nonszensz, hogy miközben a kis utcák teljesen betelnek, a főutakon senki sem szed díjat - fejti ki Volly György. Ugyanis a parkolási díj legfontosabb hozadéka a forgalomszabályozás, nem pedig a bevételszerzés - szögezi le.

Budapesten jelenleg 4200 P+R parkoló van, ami kevés egy ekkora városhoz a kommunikációs igazgató szerint. Az uniótól négyszázmillió forintot nyert a kft., amelyből 2009-ben további 570 új férőhelyet létesítenek, eközben pedig további pénzekre is pályáznak. Ezeken több százmillió forintot lehet elnyerni, és csak 10-20 százalékos önrészt kell biztosítani, amire megvan a keret. Ezzel együtt 2009-ben ezerrel nőhet a P+R parkolóhelyek száma.

A mai P+R parkolók azért kihasználatlanok Volly György szerint, mert nincsenek jó, azaz olyan helyen, ahol az autósok fel tudnak szállni kötöttpályás járművekre. Szerinte a BKV egy tanulmánya is mutatja, hogy a cég képes lenne ellátni a megnövekedett forgalmat. Azaz a vasút és a metró mentén kell építeni az új parkolókat.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×