Infostart.hu
eur:
365.91
usd:
313.56
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Új választásokat követel 69 közéleti személyiség

Új miniszterelnök helyett új politikát és új választásokat követel 69 közéleti személyiség bal és jobboldalról egyaránt. Az aláírók között van Mádl Ferenc volt államfő, Schneller István, Budapest volt főépítésze és Gazsó Ferenc is.

"Bármi áron meg szeretnénk akadályozni azt, hogy egy minden tekintetben bukott politika jegyében folytassák az ország tönkretételét" - mondta az InfoRádiónak Lányi András filozófus annak kapcsán, hogy 68 másik közéleti személyiséggel közös nyilatkozatot tett, amelyben új parlamenti választásokat követel.

Nem áll mögöttük politikai erő - közölte az Élőlánc Magyarországért alapítója, aki szerint a parlamenti pártok közül egy sem tartja annyira sürgősnek a választások kiírását, mint az állampolgárok. "Egy olyan politika áldozatai vagyunk, amely azt gondolja, hogy a válságból a kiút a közvagyon kiárusításán, a hazai vállalkozások ellehetetlenítésén és az ország megnyomorításán keresztül vezet" - hangsúlyozta.

Lányi András azt reméli, hogy országos civil szervezetek támogatásával és egy széles körű - a Zempléni Településszövetség által indítványozott - népmozgalom képviseletében sikerül a megfogalmazott célok jegyében nemzeti egyetértést kialakítani.

Az Élőlánc Magyarországért alapítója abban bízik, hogy kezdeményezésük hatására megindul a párbeszéd a bal- és jobboldal között. Lányi András úgy véli, hogy a két oldal álláspontja közeledik egymáshoz: egyikük sem szeretné, ha a jelenlegi politika folytatódna, márpedig a Bajnai-kormány ennek a letéteményese.

Az aláírók:
Ács Margit, irodalomtörténész
Ács Sándorné, agrármérnök
Ángyán József, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő
Bagi Béla, országgyűlési képviselő
Bárdos Deák Péter, a Duna Charta szóvivője
Bencsik János, Tatabánya polgármestere
Benyhe János, a Magyar PEN Club főtitkára
Béres Tamás, lelkész, egyetemi oktató
Czakó Gábor, író
Czeller Gábor, ökogazda
Dárday István, filmrendező
Dux László, egyetemi tanár
Egedy Gergely, főiskolai tanár
Elek István, közíró
Ertsey Attila, építész
Fábry Sándor, humorista
Farkas Ádám, képzőművész
Gazsó Ferenc, egyetemi tanár
Gerle János, építész
Granasztói György, egyetemi tanár
Gulyás Gyula, filmrendező
Gulyás János, filmrendező
Hankiss Elemér, szociológus
Kajner Péter, közgazdász
Kalas György, jogász
Karátson Gábor, festőművész
Kelemen András, országgyűlési képviselő
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke
Kodolányi László, iparművész
Kollár István, egyetemi tanár
Kopp Mária, egyetemi tanár
Krizsán András, építész
Kurutzné Kovács Márta, az MTA tagja
Lajtmann József, vízgazdász
Lányi András, író, egyetemi oktató
Lovas Rezső, az MTA tagja
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke
Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság volt elnöke
Makovecz Imre, építész
Márai Géza, egyetemi tanár
Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere
Mellár Tamás, egyetemi tanár
Miklóssy Endre, urbanista
Miszlivetz Ferenc, egyetemi tanár
Nagy Zoltán, ideggyógyász, az OPNI volt főigazgatója
Náray-Szabó Gábor, az MTA tagja
Németh György, szociológus
Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, országgyűlési képviselő
Osskó Judit, szerkesztő
Ö. Kovács József, történész
Pákozdi Imre, villamosmérnök
Pápai József, a Vasutas Települések Szövetségének szakértője
Porogi András, tanár, iskolaigazgató
Pusztay János, egyetemi tanár
Schäffer Erzsébet, újságíró
Schneller István, egyetemi tanár
Skrabski Árpád, egyetemi tanár
Szabad György, az Országgyűlés volt elnöke
Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke
Szakolczai György, professor emeritus
Szebedy Tas, tanár, iskolaigazgató
Sztilkovics Szávó, Pilisszentiván polgármestere
Vajna Zoltán, az MTA tagja
Varga Géza, agrármenedzser
Varga Zoltán Sándor, egyetemi tanár
Vásárhelyi Judit, tanár
Veres Nándor, a Szövetség az Élő Tiszáért elnöke, Nagykörű polgármestere
Vida Gábor, az MTA tagja
Zlinszky János, alkotmányjogász

A Professzorok Batthyány Köre testületileg is csatlakozott.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×