Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

Nincs pénz a balesetveszélyes csomópontok átépítésére

Az InfoRádió értesülése szerint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium forráshiány miatt leállíttatta a balesetveszélyes forgalmi csomópontok átépítését. Ezekre a beruházásokra a pályázaton nyertes önkormányzatok korábban jelentős önrészt fizettek be az államnak.

A balesetveszélyes forgalmi csomópontok átépítésére még a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium írt ki pályázatot, majd azóta két tárcára: a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági, illetve a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumra vált szét.

A pályázat keretösszege bruttó 800 millió forint volt, ebből egy önkormányzat egy építkezésre és legfeljebb csak 80 millió forintot kaphatott meg, feltéve, ha biztosította a beruházás legalább harminc százalékos önrészét.

A nyerteseknek az Útpénztár fizette ki a pénzt, az építkezések csak ekkor kezdődhettek meg. Az önkormányzatok jellemzően körforgalmat, vagy jelzőlámpás kereszteződést létesítettek, illetve újabb sávokat húztak fel ott, ahol eddig az egyenes úton átszáguldó forgalom veszélyeztette a lakókat.

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) most azonban levelet írt az érintett települések polgármestereinek. Az InfoRádió birtokába került az egyik ilyen dokumentum, amely szerint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium forráshiány miatt leállíttatta a balesetveszélyes csomópontok átépítésének finanszírozását.

A központ arra kéri a városvezetőket, hogy azok függesszék fel a már félretett önrészek átutalását. A levélből kiderül, hogy a minisztérium nem végső döntést hozott, de ha az is meglesz, akkor javasolni fogják az önkormányzattal kötött megállapodás módosítását.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közleményben válaszolt az InfoRádiónak. A tárca a világgazdasági válsággal indokolja a balesetveszélyes csomópontok átépítésének leállítását.

A közlemény kiemeli, hogy a beruházások egy részét megpróbálják még idén, de már a jövő évi költségvetés terhére megvalósítani. A fejlesztésekről szóló társfinanszírozási megállapodások módosítása után az önkormányzatok kamatostól visszakapják a befizetett önrészt - ígéri a minisztérium.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×