Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

Gazsó: Stratégiai szavazói is elpártolnak az MSZP-től

Az MSZP elvesztette hitelét, a szocialisták kormányzása alatt mélypontra került a társadalom, és a stratégiai szavazók egy része is elpártolt tőlük - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gazsó Ferenc szociológus. Az egyetemi tanár arról is beszélt, hogy az új kormányfőjelölt megszorító csomagja a kis érdekérvényesítő képességgel rendelkező társadalmi csoportok helyzetét nehezíti, és újabb rétegeket taszíthat a létminimum alá.

Hitelét vesztett párt az MSZP, amely jó néhányszor félrevezette az embereket, az elmúlt hét esztendőben pedig mélypontra juttatta a társadalmat. Még a stratégiai szavazóinak nagy része is elpártolt a szocialistáktól - mondta az InfoRádiónak Gazsó Ferenc szociológus.

Az egyetemi tanár szerint a baloldali gondolkodás jelen van Magyarországon: Tamás Gáspár Miklós és környezete a kapitalizmus kritikáját fogalmazza meg, míg mások olyan szempontból közelítenek a baloldaliság felé, hogyan lehetne meghatározott társadalmi csoportok érdekeit a mostaninál jobban képviselni és érvényesíteni a globálkapitalizmus keretei között.

Ezek az elképzelések nemzetközi áramlatokhoz is kapcsolódnak, ám Magyarországon eddig nem szerveződtek nagyobb befolyással rendelkező csoportokká, vagyis a mobilizáló képességük jelenleg minimális. A helyzet azonban az MSZP esetleges szétesésével megváltozhat - magyarázta Gazsó Ferenc.

A szociológus megjegyezte: a társadalom egyharmada baloldalinak vallja magát, ám a baloldal párttá, politikai mozgalommá szerveződése az elmúlt két évtizedben nem történt meg, a helyét elfoglalta egy neoliberális párt.

Érdekek

Az emberekkel csak akkor lehet elhitetni, hogy nincs más kiút a jelenlegi gazdasági helyzetből, mint amit a kormányzat tervez, ha nem csúszik hiba a kommunikációs rendszerbe, vagyis mindenki elfogadja ennek sorsszerűségét; határozott érdekhierarchiáról van szó - mondta Gazsó Ferenc.

Azokat a társadalmi csoportokat sarcolják meg elsősorban, ahol kis érdekérvényesítő képességet tételeznek fel. Ilyenek a nyugdíjasok, a közalkalmazottak és a gyereket nevelő családok - magyarázta a szociológus.

A társadalom kettészakadásának megakadályozása teljesen irreális célkitűzés, hiszen ez már rég megtörtént - hangsúlyozta az egyetemi tanár. Az egyetemi tanár szerint a most készülő csomag újabb csoportokat taszít majd a mélybe, és úgy véli: nem ez lesz az utolsó ilyen.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×